SZÁNTÓ GYÖRGY (1893–1961)
SZÁNTÓ GYÖRGY (1893–1961)
Szántó György (1893–1961) pályája első szakaszában nem volt érzéketlen a társadalmi témák iránt. Az ötszínű ember (1927) című könyve csak 1960-ban 78jelenhetett meg, s a felszabadulás előtti hivatalos irodalomkritika Aranyágacska (1935) című regényét is kedvezőtlen, ellenséges fogadtatásban részesítette németellenes tendenciája miatt. Ezt a művét csak 1958-as kiadása után ismerte meg a szélesebb olvasóközönség, bár Szántó Györgyöt ekkor már mint roppant termékenységű életrajzírót kedvelte. Nagyigényű korképeibe rengeteg kultúrtörténeti ismeretet zsúfolt be, ezért regényeinek cselekménye nem egységes. Gazdag képzelettel szőtte történeteit (ennek oka az is, hogy megvakulása után képzeletére kellett hagyatkoznia), s hatalmas képeket, nagyszabású leírásokat festett, melyekben olykor felvillannak finomabb árnyalatok is. Az azonban tagadhatatlan, hogy látomásaiból még igényes regényeiben (Weimari árnyjáték, 1963) is hiányzik a valóság összetartó ereje, s inkább a belső látásra kényszerült lélek kivetülései. Stílusára mindvégig nagy hatást gyakorolt, hogy festőként kezdte pályáját. A világot nem formáiban, hanem színeiben ábrázolta, s szabadon csapongott képzelete a korlátok nélküli közegben, melyet jóformán mindenestől maga teremtett alakjai köré.
A konzervatívabb ízlésű közönség természetesen nemcsak a lektüröket, vagy a bestsellereket kedveli. A két világháború között valóságos kultusza volt az útleírásoknak. Ez a műfaj a felszabadulás után is új életre kelt.
