Károlyi Mihály (1875–1955)
Károlyi Mihály (1875–1955)
Károlyi Mihály a magyar októberi polgári demokratikus forradalom első embere – akinek neve ma is a magyar Október szinonimája – 1919 nyarán emigrált. Vele együtt szóródott szét az a nagyra hivatott értelmiség, amely a század elején különböző szellemi fórumok köré csoportosult, s amelynek tudása, műveltsége, felkészültsége a forradalomból születő ország legfőbb realitásai közé tartozott. Ady magyar Messiásainak útját járták ők.
Károlyi Mihály köré írók, művészek, a szellem emberei gyülekeztek az emigrációban. Barátság fűzte a később tragikus sorsú Karikás Frigyeshez; ott volt mellette Bölöni György – sőt a fiatal Illyés Gyula is. Tihanyi Lajost, a festőt is ő búcsúztatta halálakor Párizsban. Nagy utat tett meg a zsúrköltő Farkas Imre becsülésétől – aki az arisztokrácia kedvence volt – Ady Endre tiszteletéig s a kortárs szellemi értékek meglátásáig.
Emigrációjában jelent meg legendás könyve, az Egy egész világ ellen című memoárkötete (1923) – alcíme: Harcom a békéért –, amelyben az 1918 októberéig megtett emberi-politikusi életútját mondja el nagy hitellel. Károlyi Mihály könyve a számvető írások sorába tartozik. Amikor a húszas évek elején már látszott, hogy nincs remény a politikai helyzet gyors megváltozására – eljött a múlttal való szembenézés ideje: így írta meg könyvét Jászi Oszkár, Garami Ernő és mások mellett Károlyi Mihály is.
Ezt a könyvet az a férfi írta, aki tudott tanulni a történelemből: a magyar október és saját személyes mulasztásaiból csakúgy, mint ellenfelei tetteiből: "Elszakadtam osztályomtól, és érett ésszel, megpróbált szívvel új közösséget választottam: a magyar dolgozókat" – mondta ki az Egy egész világ ellen előszavában az a férfi, akire "a szocializmus etikai ereje, gondolati szépsége… nagy varázzsal volt". Reformer létére megértette és könyve alapgondolatává tette a történelmi igazságot: "Az októberi forradalom a magyar népnek nagy perce volt, amelyben az megtalálta önmagát."
Így lehetett ez a könyv több egy múltba néző memoárnál, s ezért gondolhattak rá annyi vágyakozással 1918–1919 megbélyegzett hősei: eleven történelmi-politikai programot foglalt magába.
Károlyi Mihály, aki történelmünk haladó folyamatába kapcsolódott a maga küzdelmével, családjától kettős örökséget kapott: a majtényi síkon a zászlót a császáriak előtt letevő Károlyi Sándor egy egész nép történelmi tudatában élő emlékét, illetve a 48-as forradalomban és szabadságharcban szerepet vállalt apai és anyai rokonság örökségét. Így emlékezik nagyanyja mániákus Habsburg-gyűlöletére: egy hosszú életen át nem tudta elfelejteni Ferenc Józsefnek, hogy 344Batthyány Lajost, az első magyar felelős miniszterelnököt galád, hitszegő módon kivégeztette.
Tulajdonképpeni nevelője, nagybátyja – gróf Károlyi Sándor – szintén 48 katonája volt. Útja egy ember életén túl az arisztokrácia jobbik részéét is példázza: a szabadságharc nemzeti-függetlenségi mámorától a kijózanodásig. A századforduló táján kibontakozó polgárosodás hatására, az ipari-kereskedelmi tőke versenyétől tartva, megoszlott a magyar arisztokrácia. Az egyik táborba az ezt támogató merkantilisták tartoztak, s egy másik társaság alkotta a nagybirtok érdekeit védelmező agráriusok körét. Ez utóbbiak közé tartozott a nagy felkészültségű Károlyi Sándor is, az agrárérdekek konzekvens védője. S micsoda iróniája a történelemnek: nagybátyja, hogy a kapitalista szabadversenyt igazoló liberális eszméktől megóvja fiatal neveltjét – Marx Kapitálját adta kezébe. "Azt hiszem, ezek az együtt töltött órák, első korai Marx-olvasmányaim döntötték el életemet" – olvashatjuk a férfivá érett és nagy történelmi tapasztalaton átesett Károlyi Mihály szavait memoárjában.
Történelemértését az mutatja, ahogy felül tudott emelkedni 67 és 48 annyi jó elmét foglalkoztató dilemmáján és megértette: "a nemzeti ügyet egybe kellett kapcsolni a demokrácia követelésével." Újszerű törekvései bizonyítják, hogy felismerését igyekezett realizálni is: 1913-ban az Egyesült Függetlenségi Pártba tömöríti a függetlenségi gondolat töredék pártokban szétszórt híveit. Keresi a radikálisok és szocialisták szövetségét, akik az antidemokratikus választójog következtében nem is lehetnek a parlament tagjai. Természetes, hogy az újraértelmezett függetlenségi gondolatnak csak ez a tábor lehetett a szövetségese. Bizonyos történelmi realizmusával magasodott már 1914 előtt is a kortárs magyar politikusok fölé Károlyi Mihály. Mutatja ezt külpolitikai tájékozódása a franciák, sőt Szentpétervár felé, hogy az egyoldalú germán orientációt megtörje.
Az emigráns Károlyit a negyvenes évek elején már egyre inkább a magyarság háború utáni jövője foglalkoztatta. Emigrációjában többször visszatért saját történelmi szerepének, felelősségének mérlegelésére (Az én hazaárulásom). Hűségesen írja felesége – férje életútjáról: "Kevés ember van, akit osztálya annyira gyűlölt, mint Károlyit, mert osztálya érdekei fölé helyezte a nép érdekeit,… mert meggyőződéses, elszánt forradalmár volt."
A felszabadult ország nemzetgyűlése ünnepélyesen foglalta törvénybe Károlyi Mihály érdemeit 1946-ban, hazatérésekor. Egy megtört testű, de ép szellemű, hetvenes éveinek elején járó férfi jött haza. Hatalmas politikai tapasztalatait az új Magyarország rendelkezésére bocsátotta. Nem rajta múlott, hogy nem sokáig éltek azzal. A Rajk-per idején – amikor párizsi nagykövet volt – szakított az akkori kormánnyal.
1949 után is ketté tudta választani a szocializmus eszméjét annak kompromittált akkori gyakorlatától. A tragikus vétkek mögött meg tudta látni a szocializmus roppant igazát és életerejét, s bízott abban, hogy egy ilyen világot átfogó mozgalom leküzdi saját nehézségeit.
Így tudott hű maradni élete eszményeihez.
345Mindennek szép dokumentuma Faith without Illusion című posztumusz memoárkötete (London, 1956), amely magyarul 1977-ben jelent meg Hit, illúziók nélkül címmel, és lett az utóbbi évek nagy politikai könyvsikere. (Harmadik magyar kiadása 1982-ben látott napvilágot, s angolul is sikerkönyv volt.) Ebben a memoárjában, miután összefoglalja az Egy egész világ ellen korszakát, politikusi pályáját egész második emigrációjáig elmondja, amelyet a dél-franciaországi Vence-ban, a tengerparti Alpok egy kis falujában töltött, a legegyszerűbb körülmények között. A memoár etikai szépsége és igazsága, hogy – ahogy a könyv címe is mondja – illúzióit igen, de hitét a progresszióban s szocializmusban soha fel nem adta.
Károlyi Mihály hamvait 1962-ben hozták haza, és vele együtt hazatért szellemi öröksége is: válogatott írásait két kötetben 1964-ben adták ki, majd megjelent végre itthon is memoárja, az Egy egész világ ellen. Kiadták írásainak másik gyűjteményét, Az új Magyarországért (1968) címűt, és megkezdték levelezésének publikálását is (1978).
