A múlt vonzásában: mítosz és történelem
A múlt vonzásában: mítosz és történelem
A humánum és a racionalitás ikerfogalmainak vonzáskörében szerveződik Hernádi harmadik, Logikai kapuk (1974) című novelláskötete is. A kötet írásai eltérést mutatnak az előző korszak elbeszéléseitől. Központi szerepet kap a száműzött sztori, vagyis meghatározott elvek szerint alakított eseménysor, melyet itt kétfajta, egymásnak látszólag ellentmondó elv: a dokumentum és a sci-fi – a non fiction és a fikciós irodalom két szélső pólusa határoz meg. Mindkettő divatjelenség is a kötet megjelenése idején; Hernádinál azonban nem a divat kiszolgálásáról, 1220inkább felhasználásáról van szó. A dokumentum: a valóban megtörtént megismétlése; a sci-fi: az esetleg megtörténhető megelevenítése. Az író legjobb novelláiban e két pólus egyesítésére tesz kísérletet. A bibliát mint dokumentumot idézve elénk tárja Szodoma és Gomorrha történetének fiktív, sci-fi jellegű értelmezéseit; szintén (ál)dokumentumok formájában. Újrakölti a világirodalom egyik legnagyobb "sztoriját", Jézus történetét, a főszereplőt ezúttal női alakkal helyettesítve. Leírja – a valóban létezett – Boskovics (fiktív) időutazását; s hasonló módszerrel filmezteti le egyik hősével a mohácsi vészt. (Mindez feltételezi nemcsak az idegen szövegek változatlan beépítését, a montázstechnika felhasználását, hanem az irodalomtól hagyományosan idegen szakterületek problémáinak és szókincsének irodalmivá szervesítését is.) A történet tehát ismét betölti a novella szerkezetét – idézőjelre nincsen szükség, hiszen önmaga hangsúlyozza esetlegességét; a kézzelfogható irrealitás és a felcserélhetőség, behelyettesíthetőség révén. Hernádit nem úgy érdeklik a jövő titkai, mint a sci-fi írót általában; dokumentumait csak önértékük, a belőlük kiaknázható információ avatja jelentősekké, mint a fiction irodalom alkotásaiban. Az irrealitás nem az irracionalitással egyenlő – amint azt a kötet megjelenése idején kritikusai is hangsúlyozták. Hernádi ismét a gondolkodás szerkezetének, jellegének problémáit kutatja és illusztrálja kitalált vagy dokumentáris történeteivel. Ezek a történetek a matematikai levezetések pontosságával, s a logikai szabályok szerint gördülnek; s bár a kiindulópont (az ok) gyakran irreális, a következmény racionális és logikus összefüggésben van vele, vagy fordítva: a következmény létrejöttének okához is a racionális összekapcsolások útján vezet. Az aggkori végelgyengülésben meghalt tízéves kisfiú, mint okozat, abban nyer magyarázatot, hogy anyja születésekor meghosszabbította tenyerének "életvonalát"; a magas öngyilkossági arányszámot a tengerek távoli fekvésével, a "delfin-nosztalgiával" indokolja a szerző. Mindkét esetben a gondolkodási módszer alapja a távoli, egymással – látszólag – semmiféle kapcsolatban nem lévő területek közti összefüggés meglátása, s az összefüggés alapján a következtetés levonása. (Ez a séma mindenfajta tudományos gondolkodás és általában a megismerési folyamat egyik tényezője.)
A Biblia történeteit – így Jézus történetét is – racionális magyarázatokkal rántja a csodák közegéből a ráció földi birodalmába. Jéza nem természetfölötti, isteni lény, hanem átlagon felüli képességekkel rendelkező ember, sőt nő; férfit és istent csak a racionális gondolkodásra képtelen, a megszokott gondolkodási sztereotípiáktól szabadulni képtelen kortársai csinálnak belőle. (Hasonló az alapötlete az Antikrisztus című drámájának is; az emberi fejlődést, megismerést itt is a gondolkodási formák alacsony szintje akadályozza.)
Az író futurológiai ötletei is a gondolkodás primátusát hangsúlyozzák: a mindenható számítógép, melyet irracionális feladatra akarnak kényszeríteni, megszünteti magát (Logikai kapuk) – egyetlen önellentmondást tartalmaz: közlés az időkollutorba táplálva magát, a világot semmisíti meg (Homo protezienzis). A fantáziából nyert energiával Rugyev Boskovics szabadon utazik az időben; s egyes világok lakói emberi információval táplálkoznak… Már a fentiek is érzékeltethetik, hogy a logika és a matematikai pontosság nem nélkülözi a játék 1221elemeit sem. Hernádi "fantasztikus" novelláiban gyakran csillan fel a gondolat játékosságából fakadó humor, amely új elemként színezi, s olvasmányosabbá, "emészthetőbbé" is teszi ezeket az írásokat.
Az író tehát ismét új tartományokat hódít meg – a dokumentum és sci-fi felhasználásával – gondolatai, eszméi kifejtéséhez. Újabb novellái látszólag elvetik előző korszakának, a Száraz barokknak az eszközeit. Vannak azonban olyan írásai is a kötetnek, amelyek a folytonosságra utalnak; különböző stílusok, szövegtípusok egymás mellé helyezésével. A halál környéke című novella öt "tétele" ötféle hangon szólal meg: egy bürokratikus, száraz nyelven fogalmazott hivatalos rendelet (Jogok és kötelességek) után teológiai problémát tárgyaló szöveg következik (Az angyalok ideje). Harmadik tételként a már említett Delfin nosztalgia – az értekező próza szakszavakkal zsúfolt, szigorúan tárgyilagos stílusában. (A csattanó épp ezért olyan ellenállhatatlanul humoros.) Az erőművész horzsolt arca lírai szövege egymásra torlódó képekből tevődik össze, az előző korszak stíluseszményét idézi; a halál előtti állapot definiálásával az egyén, a szubjektum felől közelít az elmúláshoz. Végül a történelemmé lényegült, magasztosult egyént szólaltatja meg az író, a halálon túli, ember-mértékű (s nem teológiai) halhatatlanság dokumentumaként (Gracchus Babeuf búcsúlevele feleségéhez). A montázs nem mindig áll össze ilyen látható erejű, a részletekből az egészet láttató képpé – egyes novellákban az egyedi és általános, objektív és szubjektív aspektusok, s az egyes nézőpontok, adekvát stílusok mintegy véletlenszerűen kerülnek egymás mellé, a logikai összefüggés nem bizonyul elég szuggesztívnak.
"Hernádi Gyulát legmélyebben két dolog érdekli: általában a nyelvi kifejezés, a nyelvi normák szétrombolásának módjai és a történelem mozgása s abból is különösképpen az erőszakos cselekmények, a háborúk és a forradalmak" – állapította meg Béládi Miklós A Hernádi-paradoxon című írásában. Iskolapéldája ennek a kettősségnek, ennek a kétirányú érdeklődésnek az 1975-ben napvilágot látott Vörös rekviem, amelyet Sallai Imrének és Fürst Sándornak személye, mártíriuma köré épít fel. Az ő alakjukon keresztül próbálja ismét nagyító alá venni egyén és történelem viszonyát; az egyén cselekvési, döntési, választási lehetőségeit a történelem mechanizmusában. A regény Sallai és Fürst kivégzésének dokumentumaival indul – majd a siralomházban várakozó Sallai Imre tudattartalmait vetíti elénk; annak az egy órának percekre tördelt, belső történéseit, amely a hősöket a vesztőhelytől elválasztja. Nem egy élet pereg le ebben a különösen összesűrűsödött közegben, csupán a hős életének néhány, sorsdöntő mozzanata elevenedik fel; a gyermekkor és a forradalom eseményei. Ám a szárazon pergő, tárgyilagos hangvételű párbeszédek, és a szürrealisztikus, szabad asszociációs képi megfogalmazások, leírások nem a hős egyéniségéhez, személyiségéhez visznek közelebb: "Majdnem mellékes, miről esik szó a párbeszédekben, fontosabb meghökkentőnek szánt gondolatfűzésük, s persze az, hogy nem egyénítenek, hanem témákat pendítenek meg, ötleteket dobnak fel, komoly vagy groteszk stílusban" – írta az említett cikkben Béládi Miklós.
Három, különböző minőségű rétegből áll össze tehát a regény: eredeti dokumentumokból, a visszaemlékezések párbeszédeiből és a szürrealisztikus 1222képeket görgető belső monológokból, pontosabban azokból a szövegekből, melyeket a hős belső monológjaként ad elő az író. E három réteg közül egyedül a dokumentumok vannak szoros összefüggésben a választott tárggyal, vonatkoznak egyértelműen a kommunista mártírok életének, tetteinek, és a történelmi eseményeknek: a forradalomnak, a kommunista mozgalomnak az összefüggésrendszerére. Hernádi ebben a műben nem ábrázolja, hanem illusztrálja a történelmi eseményeket; ám a mű alkotórészeinek esetlegessége, az alkotói önkény így is zavaróan hat.
Hernádi Gyula életművében megkülönböztetett helyet foglal el a film. Arra a kérdésre, hogy mit jelent írói pályáján, így felelt az őt kérdező riporternek, Bertha Bulcsunak: "Azt hiszem, azért kapott ilyen fő helyet az életemben, mert a Jancsó Miklóssal való találkozás tulajdonképpen egy nagyon fontos meghatározottsággá tette ezt a viszonyt. Nem egyszerűen forgatókönyvírásról van szó, hanem valamilyen célképzet elérésére történő szövetkezésről, mely szimbiózisban, tökéletes együttműködésben valósul meg, majdnem húsz éve." Első közös alkotásuk a Lengyel József elbeszéléséből írt film, az Oldás és kötés volt, melyet a sok önéletrajzi motívumot is felsorakoztató Így jöttem követett. Az ezután született filmek sora, mely ebből a "szimbiózisból" jött létre, új stílust, új filmnyelvet honosított meg, ismertté tette alkotóikat nemcsak itthon, hanem szerte a világban. (Szegénylegények, 1965; Csillagosok, katonák, 1967; Csend és kiáltás, 1968; Fényes szelek, 1968 stb.) A forgatókönyvíró Hernádi munkássága termékenyítően hatott a prózaíróra is; a szövegkönyvekből gyakran később született meg az irodalmi mű, mint például a Kiáltás és kiáltás és a Sirokkó esetében.
Hernádi prózaírói életművét a nyugtalan kísérletezés, az új utak, új kifejezőeszközök szenvedélyes keresése, s az irodalmi szöveg hagyományos felfogásától való termékeny elrugaszkodás jellemzi. Életműve folyamatosan változik, új meg új arcát mutatja, még számos meglepetéssel szolgálhat a modern irodalmat kedvelők számára.
