SOÓS ZOLTÁN (1935)
SOÓS ZOLTÁN (1935)
Soós Zoltán (1935) idilli, falusi pillanatképekkel kezdte költői pályáját; a nagyváros és a munkássors élményvilága azonban hamarosan egyeduralkodóvá vált költészetében. Első kötete (Napébresztő, 1963) máris ráirányította a közfigyelmet, mely egyfelől széles közönségsikerben, másfelől – indokolt – kritikus észrevételekben nyilvánult meg.
Agitatív, indulatos költészetével azt hirdette, hogy "a mi vérünk ez a hatalom", vagy amint prózában vallotta: "a szocializmus gazdasági, társadalmi kereteinek megteremtésével nem fejeződik be a küzdelem, nem vehetjük át a polgári életforma avitt kacatjait, hanem új, szocialista életformát kell teremtenünk." Helyénvaló a célkitűzés – a szocialista életforma megteremtése –, a "küzdelem" módozatai és irányvonalai már kevésbé, s legkevésbé sikerült a program költészetbe való emelése – a "lírai groteszk", ahogyan maga nevezte verseit – műfajának meghódítása.
Munkásöntudata, szocializmus-igenlése a szocializmust és a néphatalmat veszélyeztetni vélt elemek dühödt kritikájával, ostorozásával párosul: mindenekelőtt a Váci utcai maszekok, az élősködők, harácsolók a költő céltáblái. Kétségtelen érdeme, s versei sikerének egyik forrása is lehetett, hogy az elsők között – a hatvanas évek legelején – figyelt fel a szocializmusban kialakuló egzisztenciális-anyagi különbségekre, az életforma alakulásának disszonáns vonásaira. Nézőpontja, perspektívája azonban elhibázott; s szubjektív indulatoktól motivált. Mint Tóth Dezső írja válogatott műveiről szóló kritikájában: "… ez a polgár-kritika a burzsoá-proletár ellentét időszerűtlen meghosszabbításán, a »törpe tőke« és az egzisztenciális létében fenyegetett »proletár« közvetlen szembesítésén alapszik."
További köteteiben (Aggódnak érted, 1965; Gorombakovácsok, 1966; Sólyatéri tél, 1972) Soós Zoltán lényegében megreked az itt vázolt egysíkú, differenciálatlan világképnél és társadalomrajznál, noha hangsúlyai elmozdulnak, tematikája változik. A Gorombakovácsok nagyobb szabású kísérlet a munkásosztály erejének, a munka szépségének megéneklésére – a személyes sors és élményvilág prizmáján keresztül. Az önéletrajzi ihletettségű részek hiteles közvetlensége gyakran retorikába, bombasztikus nagyotmondásba fullad; az elvontabb, elemző gondolatiság híján.
A költő egyik kedvenc témája a pesti alvilág: "huligánok", vagányok, utcalányok gyűlölettel ábrázolt, elborzasztó cselekedetei. Kétségtelen érdeme, hogy ezekben a versekben – melyek csupán jelenségszinten, felszínesen rögzítenek egyes életmozzanatokat – kísérletet tesz az argó nyelvi elemeinek, kifejezéskincsének költészetbe emelésére; helyenként igen hatásos, frappáns módon.
Hogy költészetének alapvető jellemzője az aktualitásokhoz való kötődés, az alkalomszerűség, azt a Sólyatéri tél verseinek témája (az árvízi tudósítás, URH-s őrjárat az éjszakai városban stb.) mellett a Játék a fegyverekkel szonettciklusa példázza legerőteljesebben; mely – nyilván szórakoztató célból – a katonaélet jeleneteit és az egyes fegyvernemek mibenlétét "dolgozza fel" versben, erősen 925erotikus kicsengéssel, gyakran túllépve a jó ízlés – igen tágra szabott – korlátain is. Ugyanerről a tőről fakad a költő szórakoztató verses regénye, a Játékos versezet Pityeri harckocsizó hihetetlen, ám többnyire hősies kalandjairól.
Soós Zoltán kirándulást tett a színpad területére is: Dénes Margittal együtt "musical comedy"-t írt, Orchidea bár címmel, melyet az Irodalmi Színpad adott elő 1965-ben.
