SIMOR ANDRÁS (1938)
SIMOR ANDRÁS (1938)
Simor András (1938) is a Tűz-tánc-antológiában mutatkozott be. Első kötete 1962-ben látott napvilágot (Tereld a felhőket). Közéleti, politikus költészetet művel ő is, akárcsak Györe Imre; hasonló türelmetlen, a szocializmust féltő, állandó ébersége is – "harcolva élek, mint vidám dalát dúdoló partizán" – ezt vallja (Harcolva élek). A hatvanas években megjelent kötetei uralkodó témája a világ különböző színterein folyó fegyveres harc; Bolívia, Kuba, Vietnam (Hangjegy az utcák énekében, 1967; Partizánerdő, 1970), úgy is, mint a gyakran ostorozott "köz- és magán közöny" tárgya, illetve ellenpontja.
903A hetvenes évektől, nemzedéktársaihoz hasonlóan, az ő közérzete, világképe is elkomorodik; magány, dac, szembenállás, fojtott keserűség szólal meg a szatirikus, csattanóra hegyezett, egy-egy ötletet kibontó versekben (Próbálj kirabolni!, 1971). Próbálkozik groteszk-szimbolikus megközelítéssel is (Világcirkusz, 1973), majd mintha hangot váltana: a Meglátogatom magamat című kötet (1975) verseiben rezignált-ironikus-önironikus modorban közli a hétköznapi élet apró-cseprő dolgait, s csak ritkán tör fel belőle a szatirikus indulat.
Simor András talán ebben a kötetben jutott a legmesszebb az önálló költői hang keresésének rögös útján; a sokféle költői modort, eszközt és sztereotip formát szívesen cserélgető, próbálgató költő itt póztalanul és eszköztelenül egyszerű igyekszik lenni; igaz, hogy ez az eszköztelenség legtöbbször a költőiség rovására megy.
