SZÜDI GYÖRGY (1909–1964) (Munkaközösség)
SZÜDI GYÖRGY (1909–1964)
(Munkaközösség)
(Munkaközösség)
Szüdi György (1909–1964) a felszabadulás után felelős gazdasági, közéleti és irodalmi funkciókat töltött be, költészetével mégis szorosan kapcsolódott felnevelő környezetéhez; változatlanul a külvárosok, gyárak népének énekese maradt. Nyers indulatokkal telített realizmusa a munkásköltészet régi hagyományait folytatja. Költői témavilága mégsem csak a munkásöntudat és helytállás variációival jellemezhető; meleg családiasság, szemlélettágító utazások élményei teszik gazdagabbá. 550Hangvételén általában a népköltészet hatása érezhető, az egyszerű, hangsúlyos négysorosakat kedveli, a mesterkéletlenül természetes rímeket. A Szülőföldem, Budapest a munkáshősöknek állít emléket, népballadás hangütésű epizódokban idézve sorsuk tragédiáit. Kísérletet tett a verses epika újjáélesztésére is: allegorikus meséi (Vitéz László, Mákszem Matyi kalandjai) klasszikus hagyományok és népköltészet ötvözetéből formálódtak. Költészetének korlátaival a költő maga is tisztában van:
Lángolni vágytam, de csak elpattogtam,
Mint a nedves ágról szított parázs –
pásztortűz, mit magamban gyújtottam
szikra maradt csak, nem lett máglyaláng.
Mint a nedves ágról szított parázs –
pásztortűz, mit magamban gyújtottam
szikra maradt csak, nem lett máglyaláng.
(Nemzedékről nemzedékre)
