Kovács Pál (1808–1886)
Kovács Pál (1808–1886)
A harmincas évek egyik legnépszerűbb elbeszélője; sikere oly nagy volt, hogy Fáy és Kisfaludy Károly méltó társának tartották. Apja megyei főmérnök, uradalmi inspektor volt, verselő, művelt ember. Kovács Pál diákévei után Pesten és külföldön folytatott orvosi tanulmányokat, majd Győrött telepedett le. Első novellája 1828-ban jelent meg. Sokat szorgoskodott városa művelődése érdekében, támogatta a helyi színészetet, s a Vaterland című győri német lapot Hazánk címmel magyar újsággá változtatta. Mint író Kisfaludy Károly irányához csatlakozott. Víg novelláiban a korabeli polgári és nemesi társaság életét ábrázolta. Színműveket is írt (Thalia, I–III. 1833–34), a drámai bonyolításhoz, a jellemek rajzához azonban nem volt érzéke.
Novelláiban olyan alakokat szerepeltet, mint az inkognitóban járó gróf, a vőlegényét próbára tevő menyasszony, a külföldieskedő férfi vagy nő, a megjavuló léha gavallér, a vidéki ifjú Pesten stb. Típusai gyakran jó megfigyelőképességről tanúskodnak, a hazai élet reális színekkel festett figurái: a házsártos matróna, a házasság ellen ágáló vénkisasszony, a patriarkális vidéki földesúr, a jó házasság érdekében ravaszkodó mama, a derék nagybácsi, a nagyivó jurátusok, vidéki színészek. Ezek a szereplők a reformkori humoros elbeszélésekben a műfaj szinte kötelező kellékei. Kovács Pál novelláinak ereje nem a többnyire mesterkélt cselekményben, hanem az érdekes és hiteles környezetrajzban van. Jól ismerte a falusi életet, a kiadós névnapi ebédek, vadászatok, mulatságok hangulatát. Elbeszéléseinek színtere változatos: falusi kúria, csárda, hajóhíd, a fővárosi fogadók stb. Novelláit igyekezett a haladás szolgálatába állítani: tiltakozott az idegenmajmolás, a luxus ellen; egyes hősei lelkesen propagálják Széchenyi eszméit; szó esik a gőzhajózásról, újságokról, divatlapokról, vasútról és lánchídról. Mindez hozzátartozik a reformkor légkörének érzékeltetéséhez. A helyzetkomikumra alapozott, nehézkes cselekmény azonban lerontja novellái értékét.
510Jellemző műve A ludcomb című elbeszélés (1841), melyben egy gróf színésznek álcázza magát, s úgy udvarol szíve választottjának. A Román és nem román (1837) a vőlegény jellemét próbára tevő menyasszony története. A szökés (1830) népies hangja miatt figyelemre méltó, a Mindennek van ideje (1837) pedig Kisfaludy Tollagijára emlékeztető novella. Beszélyeinek kiadása (Kovács Pál munkái) 1841–46-ban jelent meg, négy kötetben. Utolsó kötete a Farsangi kalandok (1877). Szépírói tevékenysége mellett igen jelentős szerkesztői szervezői munkája: az általa irányított győri Hazánk fontos szerepet játszott a fiatal Magyarország eszméinek propagálásában.
