vég
vég – ‘határpont térben vagy időben’; ‘pusztulás, megsemmisülés’: mindennek vége; ‘‹többes számban› a török hódoltság korában a török birodalom határán álló várak rendszere’: A végek dicsérete (Balassi versének címe); ‘cél’: mi végre, mivégre. Származékai: végső, véges, végtelen, végtelenség, végez, végzés, végzős, végzet, végzetes, végtére, végig, végleg, végleges, véglegesség, véglegesít, véglegesítés.
Talán ősi örökség a finnugor korból: finn viime (‘utóbbi, utolsó’). Az egyetlen rokon nyelvből való példa és a hangtörténeti nehézségek miatt az egyeztetés nem meggyőző. Lásd még végett.
