hajdú
hajdú – ‘marhahajcsár’; ’16.-17. századi gyalogos parasztkatona’; ‘magyar néprajzi csoport tagja ‹Hajdú-Bihar megyéből›’; ‘magyaros öltözetű altiszt, poroszló’.
A hajt2 folyamatos melléknévi igenevéből (hajtó) lett a d zöngésülésével (mint hajtan ⇨ hajdan, fajt ⇨ fajd); a szóvégi ó ⇨ ú változásra példa: aszú, háború, sanyarú. A szó sok európai nyelvbe átszármazott, részben (főleg a Balkánon) ‘szabadharcos, felkelő’, illetve ‘betyár, rabló, útonálló’ jelentésben. Az idegen alakok általában a magyar szó többes, illetve tárgyragos alakján alapulnak: német Heiduck, francia heiduque, román haiduc, szerb hajduk, oszmán haydut.
