Postliminium
Postliminium vagy just postliminii (lat.), a római és a nemzetközi jogban fordul elő, mindkettőben azonban más-más értelemben. A rómaiak abból a felfogásból indultak ki, hogy az ellenség fogságában esett római polgár fogságának tartama alatt szabadságát és polgári jogait (libertatem et civitatem) elveszti, de összes előbbi jogait nyomban visszanyeri, mihelyt a fogságból szabadulnia sikerült. Ennek értelmében a rómaiak a megszünt hadi fogságot nem létezettnek, s a fogságból hazatárt római polgárt olyannak tekintették, mint aki sohasem esett fogságba, s jogainak szakadatlan gyakorlatában és élvezetében volt. Ezt a fikciót nevezték P.-nak; a fogságból ekként visszatértől pedig azt mondták: «postliminia revesus est». A szó a limen (küszöb) és post (után, túl) szavakból származik. P. jogával azonban csak az térhetett vissza, akit adott igéret az ellenséghez nem kötött, és aki az otthon maradás szándékával tért vissza, mert «nec enim satis est corpore domum quem rediisse, si mente alienus est» (nem elég, hogy valaki testileg tér vissza, ha lelkében idegen). A P. joga a dolgokra is kiterjedt, s itt azt jelentette, hogy az ellenség által zsákmányul ejtett dolgok előbbi tulajdonosuk tulajdonába visszaesnek, ha azokat visszakapnia sikerül. A P. azonban csak ingatlannál, ingó dolgok között csak szolgákból, hadi hajóknál, hadi mének és hadi öszvéreknél volt helye (jus amissae rei recipiendae ab extraneo, et in statum pristinum restituendae). Mig a római P. magánjogi, addig a modern nemzetközi P.-nak lényegileg közjogi jellege van. A nemzetközi jog szerint az ellenség hatalmába került államterület, népesség, egyes személyek és javak békekötés nélkül is felszabadulhatnak, minek folytán az előbbi jog- és birtokviszonyok önmaguktól ismét hatályba lépnek, ugy, mintha foglalás nem történt volna. A hadi erő által megzavart állapotnak újra feléledését P.-nak nevezik. P.-nak csak háboruban van helye. Békekötés a P.-ot kizárja, mert ha az előbbi állapot a békekötés értelmében áll helyre, akkor ennek alapja nem P., hanem a békekötés; ha pedig a békekötés a háboru által teremtett tényállapotot szentesíti, akkor az jogállapottá lesz, melylyel szemben az előbbi tényállapot önmagától helyre nem állhat.
