pipázás | Magyar néprajzi lexikon

Full text search

pipázás: a dohányzás egyik fajtája, mely a szívócsővel ellátott eszköz, a pipa segítségével a dohány füstjének élvezetéből áll. A pipát, már a → dohány őshazájában, Amerikában az indiánok is használták. Európában a dohányzás pipázás alakjában honosodott meg és terjedt el. A pipák különböző anyagokból készültek (cserép, ón, porcelán, tajték). A cseréppipa volt a legelterjedtebb, sok fazekasközpontban gyártották. Leghíresebb volt a → debreceni pipa, melyből a 18. sz. végén évente több, mint tíz milliót gyártottak és még tengerentúli exportra is jutott belőle. Hasonlóan híres és keresett volt a selmeci pipa is. A pipakupakokat a rézművesek, a szárakat a csutorások gyártották. A tajtékpipa-metszés ritka mesterség volt. A múlt században Mo.-on több híres tájfajta pipadohányt termesztettek és szívtak (debrői, kóspallagi, verpeléti stb.). Gyenge leveleiket különböző házi fermentáló és pácoló eljárásokkal javították. A pipadohány kezelése, a kellemes keverékek összeállítása a férfiak szórakozása és szenvedélye volt. Egész felszerelés: → pipatórium, dohányvágó, dohányszita, → dohánytartó, → dohányzacskó voltak a kellékei. – A rágyújtás és a pipázás egyéni vagy társas kedvtelésnek számított. A gyufa feltalálása előtt a pipázók acél-kova-taplóval gyújtottak rá, amit állandóan maguknál hordoztak. A díszes tűzszerszám később is hozzátartozott a → pásztorkészséghez. – A pipázás divatja Mo.-on a reformkorban érte el tetőpontját. Utóbb szinte jelképévé vált a szemlélődő, tespedő, vidéki nemesi életmódnak. A pipázás a múlt század derekától a dohánymonopólium bevezetése, a mo.-i dohánytermesztés általános változásai, a régi pipadohányok eltűnése folyamatával párhuzamosan szorult vissza a szivarral és a cigarettával szemben. Nehezen illeszkedett a modern, gyors életritmusba. Kellékei is terhesek voltak. Előbb a polgárság kezdte elhagyni. A parasztságnál a pipa a dohányzás élvezete mellett a tekintély, a mód, a felnőtté válás stb. különös jele, elmaradhatatlan tartozéka volt. Kedvenc pipáját gyakran a koporsóba tették és együtt temették el a parasztemberrel. A magyar parasztság csak az I. világháború után kezdte elhagyni tömegesen a pipázást és áttérni a → cigarettázásra. – Irod. Timkó György: Acél–kova–tapló a magyarság kezén (Népr., Ért., 1906); Ecsedi István: A debreceni cseréppipa (Debrecen, 1932); Takács Lajos: A dohánytermesztés Magyarországon (Bp., 1964).