Kréta

Full text search

Kréta: sziget a Földközi-tenger K-i medencéjében. Hogy az ÓSz-ben ® Kaftor ~t jelenti-e, nem lehet biztosan megállapítani. Ugyanakkor a ® filiszteusokkal szoros kapcsolatban említett kereták (Ez 25,16; Szof 2,5) legalábbis közvetve ~ lakóinak lehetnek a leszármazottai (1Sám 30,14: a kereták Negebje nyilvánvalóan azt jelenti, hogy a filiszteusok földjétől D-re laktak). – ~ régészeti vizsgálata 1900 k. kezdődött, amikor az angol J. A. Evans feltárta Knosszoszt, és felszínre került Minósz palotája, valamint egy vázák, falfestmények és architektonikus formák által képviselt, addig ismeretlen, nagyon régi, nagyon fejlett kultúra. Később több más helységgel együtt Phaesztoszt is vizsgálat tárgyává tették. Kiderült, hogy ~ kereskedelmi kapcsolatban állt az Égei-tenger mellékévei, a szír partokkal, de főleg Egyiptommal. Különösen III. Amenóphisz korának voltak jó értesülései ~ felől (helységneveket felsorakoztató listáján több ~i város szerepel). Egyiptomi tárgyakat találtak ~n, ~iakat Egyiptomban. Ezek segítségével időhöz lehetett kötni a ~i művelődés fejlődésének szakaszait. A 3 korszak: korai, középső és kései minószi kor. Közülük az elsőnek a kezdete kb. az 1. egyiptomi dinasztia (kb. Kr. e. 3000) korával, a másodiké a 12. dinasztia (kb. Kr. e. 2000), a harmadiké a 18. dinasztia idejével esik egybe. Művészetüket Görögország vette át és fejlesztette tovább, írásukat a föníciai szorította háttérbe. Knosszosz és Phaesztosz minden bizonnyal a 3. szakaszban élte virágkorát. – Kr. e. 1800–1200 között ~n háromféle írást használtak: a ~i hieroglifákat, a lineáris A és B írást. A lineáris A írás a ~i hieroglifákból keletkezett, a lineáris B írás eredetileg a lineáris A írás továbbfejlesztett változata. Mind a 3 írás csak nyílt szótagokat tartalmazó szótagírás. – A lineáris B írást, amelyet a Kr. e. 15. sz. végétől a 12. sz.-ig használtak, M. Ventris (1952) fejtette meg, s ekkor az is kiderült, hogy gör. nyelvű szöveg lejegyzésére szolgált. A lineáris A írást C. H. Gordon Ny-i szemitának tartja. – A hellén és a róm. korban meglehetősen sok zsidó vándorolt ~ra (1Mak 15,23; ApCsel 2,11; Tit 1,10–14). Kr. e. 67: a róm. birodalom szenátori tartománya lett a sziget. Kr. e. 27: egyesítették egy másik szenátori tartománnyal, Cyrenaicával. A ~iak kitűnő íjászoknak számítottak (1Mak 10,67; 11,38). Egyébként nem volt jó hírük, ahogy Epimenidesz Tit 1,12 idézte hexameteréből is kiviláglik. Azért tartották őket hazugnak, mert azt állították, hogy Zeusz sírja náluk van. A valóságban ez az állítás félreértésen alapszik: Zeusz néven ~n egy gör.-ök előtti istenséget tiszteltek. Pál ap. első ízben róm. útján látogatott el ~ra (ApCsel 27,7–21); hogy Tituszt mikor hagyta Pál a szigeten (Tit 1,5), nem tudjuk. Az ApCsel ~i városként említi Főnixet (27,12), Kaloi Limeneszt (® Jókikötő; 27,8) és Laszáját (27,8).

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit