NYIR
NYIR, v. NYÍR, (1) fn. tt. nyir-t, tb. ~ěk. 1) Fanem az egylakiak seregéből és sokhímesek rendéből; hím- és anyavirágai külön födelékes barkákban; hímvirágában minden pikkely alatt három virág; csészéje egy kis pikkely; bokrétája nincs; hímszála tiz-tizenkettő; anyavirágában minden pikkely alatt két virág; bokrétája nincs; magva egy szárnyas leppendék; barkája tobozforma. (Betula). Fajai: fehér, szőke, tátrai, fürtös, törpe nyir. 2) Szabolcs vármegye egyik vidéke; máskép: Nyirség, melynek nevezetesb helye Nyiregyháza, s mely nevét a nyires erdőktől vette. Helyragokkal: Nyír-be, ~ben, ~ből.
Legvalószinübbnek látszik, hogy ezen fát őseink onnan nevezték nyir-nek, mivel igen sok nyirka, azaz nedve, vize van, minthogy a vizes nedvesség némely esetekben nyirk v. nyirok-nak is hivatik. Ezen levet az illető vidékiek tavaszkor lecsapolni és inni szokták; miszerént gyöke volna a hig, olvadékony testet jelentő ir honnan az iró, t. i. a vajas tejfölnek hig része, továbbá előtétek által a nyirk, nyiring, nyirkos, czirom, csiriz, virics, zsir mind nedves, leves, olvadó testekre vonatkozó szók származnak; nyers is am. nyeres v. nyires, azaz nedves. V. ö. NYERS. E származékok majd vastag, majd vékony hanguak, minthogy köztudomás szerint az i gyökhang mindenféle hangzóval egyesülhet. Gyökhangra (ir-re) nézve rokonok hozzá a német Birke, és szláv breza, briza, beresnik stb.
