KÁBA
KÁBA, (káb-a, a törökben kaba am. durva); mn. tt. kábát. Képzésre, némileg értelemre is rokon vele a csába. Származékai: kábít, kábúl. 1) Tulajd. ért. szédelgő, s a szédelgés miatt tántorgó, szilárdtalan állásu; de ezen elemzésen alapult eredeti értelme jóformán kiavult. 2) Átv. buta, tompa eszű, ostoba, kinek elhatározott gondolkodás módja, itélő ereje nincs, ki szédelgő gyanánt a körülötte való tárgyakról tiszta tudattal nem bír.
