Titusznak írt levél (Tit)
Titusznak írt levél (Tit)
Titusz megtért pogány volt. Pál már a jeruzsálemi zsinatra is magával vitte, és leveleiben többször említi, mint egyik legbizalmasabb munkatársát. Valószínűleg ő nyerte meg a hitnek, azért nevezi fiának.
Szent Pál krétai útjának ideje az első római fogsága utáni időre esik. Az elöljárókra vonatkozó utasításai ugyanazok, mint a Timóteushoz írt levélben.
A mondást Epimenidesznek tulajdonítják (Kr. e. 6. sz.). Más forrásból is tudjuk, hogy a krétaiaknak rossz hírük volt.
Az erkölcsi rossz nem a dolgokban van, hanem az ember lelkületében. A tiszta lelkületű ember mindent jóra használ, és másokról is feltételezi a jót, a rosszakaratú ellenben ártani akar, és feltételezi a rosszat másokról is.
Az apostolnak főleg arra van gondja, hogy a keresztények először a szó természetes értelmében legyenek rendes, megbízható, jószándékú, lelkiismeretes és szeretetre méltó emberek.
Isten kegyelme megvilágosít, tanít, de egyszersmind erőt is ad, hogy leküzdjük a rosszat, és tegyük a jót.
Jézus Krisztust határozottan Istennek mondja. Ő személyileg a Fiúisten, aki magára vette az emberi természetet.
Elsősorban a megtért pogányok nevében beszél, akik nem ismerték a kinyilatkoztatást.
Az Atya Krisztusban irgalmas szeretetét akarta véglegesen kinyilvánítani. Viselkedése is tükrözte a jóságot és a szeretetet.
Az újjászületés fürdője a keresztség. A hívő újjászületik vízből és Szentlélekből (Jn 3,5). A keresztség természetesen föltételezi a hitet.
A kegyelem valóságos megigazulást ad, Isten gyermekévé tesz, az örök élet tapasztalható bírását azonban csak reméljük.
A 2Tim 4,12 szerint Tichikuszt Efezusba küldte, így Krétára minden bizonnyal Artemász ment. Egyebet nem tudunk róla.
Apolló Alexandriából származott. Lehet, hogy társával együtt az apostol megbízásából Egyiptomba ment, s útba ejtették KrétátA hívek adományai a missziós munkát segítették.
