Folklore
Folklore (ang.), vmely nép hagyományainak szóbeli, tágabb értelemben egész szellemi része, a néplélek hagyomány utján öröklődő tartalma. E szót, az angol folk (német Volk) és az elavult lore szavak összetételét, Thoms W. J. , a londoni «Athenaeum» egy munkatársa alkotta, vagy használta legalább először a mai közkeletü értelmében. Thomsnak Ambrose Merton álnévvel jegyzett cikke ugyanis az említett folyóirat 1846 aug. 22. számában a F. szót ajánlja mindama tárgyak összefoglaló elnevezéseül, amelyek, mint a népszellem bárminemü nyilatkozatai s a népélet akármi tekintetben jellemző mozzanatai, az etnologia roppant tág körü tudományának ismeretanyagához tartoznak, anélkül, hogy teljesen kimerítenék. Az angol hetilap levelezője az ajánlotta szó fogalomkörének tüzetesb megjelölése céljából, többi közt a szokások, hagyományos cselekvésmód, babonák, népdalok és közmondások «manners, customs, observances, superstitions, ballads, proverbs» kategoriáit sorolja fel, mint annak a F.-nak alkotó elemeit, amely nála a popular antiquities (népi régiségek), popular literature (népirodalom) kifejezésekkel körülbelül egyértelmü. Tehát csak egy részét érinti ama tárgyaknak, amelyeket ma e kifejezés alatt a tudományos világban történt közmegállapodással és ugyszólván nemzetközi egyértelmüséggel egybefoglalunk. Mert a körülbelül félszázaddal ezelőtt az «Athenaeum» hasábjain felmerülő szó csakhamar közkeletüvé s majdnem mindenütt honossá lett, ahol a népélet tanulmányának nagy fontosságát, el nem halaszthatón sürgős és szükséges voltát belátták.
A F. tárgyainak alább részletezendő összegével az etnologia (l. o.) keretébe illeszkedik. Tehát nem azonos vele, amint talán a folk (s még inkább az alakilag egészen megfelelő, de értelmében már némileg eltérő német Volk) szónak a görög etnosz szóval és a lore (Lehre) elemnek az ugyancsak görög logia-val találkozása hinni engedné. A német Volkskunde, amelylyel hol az egyiket, hol a másikat jelölik, csak az elsőt jelenti helyesen, a másodikat csupán az Erdkunde, Pflanzenkunde stb. összetételek analogiája szerint alkotott Kunde vom Volke (és nem Kunde des Volkes) értelmezéssel. Legcélszerübbnek látszik, hogy a népismeret egészéhez tartozó s a nép testi-lelki tulajdonait, a népszellem mindenrendü nyilatkozatát és a népélet összes alaki s anyagi jelenségeit felölelő rengeteg tárgyhalmazt az etnologia ezzel már körülirt fogalma alá utalva, e tárgyhalmazból a F. szükebb körébe a népléleknek csupán a hagyományhoz (még pedig a lényegileg és első sorban csakis szóbeli hagyományhoz) mint életfeltételükhöz kötött alkotásait és nyilvánulásait sorozzuk. A F. tehát a népismeret tárgyainak csak egy részét, nem pedig azok egészét foglalja magában s a föntiek alapján teljesen kizár minden oly értelmezést, amely e szóval magát a népismeretet, mint rendszeres tanegészbe foglalt s elvek és törvények megállapítására vezérlő tudományt jelölné. Ez utóbbit legjobb lesz állandóan és következetesen az etnologia nevével cimeznünk.
E tervezeten belül a szükebb jelentésére határolt F., mint a népléleknek a nyelv kategoriája alá sorolható alkatrésze, a következőképpen osztályozható: I. A szókincsből meríthető s a) a néplélek képzettartalmát, b) képzetelvonó sajátos eljárását megvilágító adatok. Még pedig: 1. az anyagi világra és erkölcsi értékrendre, 2. az anyagi világ mögött rejlő személyesített erőkre s az erkölcsi életrendet szabályozó transcendentalis felfogásra vonatkozó képzetek sorában. II. a közmondások és stereotip szólásmódok, megint az első pont felosztása szerint. III. A szóbeli néphagyományok, illetőleg a népirodalom epikai része, u. m. 1. Mesék: a) u. n. tündérmesék, b) állatmesék, c) tréfás és pajkos elbeszélések, adomák. 2. Mondák: a) helyekhez kötött, b) a néphit alakjairól szóló, c) a pozitiv vallás alakjaihoz füződő, d) magyarázó mondák (legendák és elbeszélések). 3. Epikus énekek (hősköltemények, románcok, balladák stb.) IV. A szóbeli hagyományok lirai része, u. m. 1. dalok, táncdalok és táncszók; 2. dajkarimek, gyermekversikék (amennyiben az 1. alattiak töredékei, vagy magvai). V. A szóbeli hagyományok szatirikus, didaktikus és vegyes elemei, u. m. 1. gunyversek, csufolódó és bosszantó rimek; 2. köszöntő és ünnepi szokásokhoz füződő költemények (lakodalmi mondókák stb.); 3. emlékversikék, játék-mondókák, kiolvasó versek stb.; 4. találós mesék. VI. A szóbeli hagyományok drámai része, u. m. 1. misztérium-félék s rokonnemüek, 2. világi népdráma, 3. drámai formáju népmulatságok és játékok. Természetes, hogy az elsoroltak legnagyobb része alig választható el a néplélek tanulmányának többi fejezeteitől s folytonos vonatkozásban van egyfelől a mitosz, más oldalon meg a népszokás és általában a népélet jelenségeivel. Mindazonáltal külön csoportban és szorosabb összefüggésben eszközlendő vizsgálatuk nemcsak kivánatos, de szükséges is. Első sorban a módszer tekintetéből, amely az idetartozó elemekre vonatkozólag azok természetéhez képest tulnyomóan irodalomtörténeti; másod sorban pedig azért, mert a F. tárgyai a népek közvetlen, vagy közvetett érintkezésében ősidők óta máig is vándorolnak s igy az etnologia egyik legfontosabb segédtudományának, a különben önállóan is jogosult létü összehasonlító irodalombuvárlatnak is tárgyai.
A F.-ral való céltudatosabb és tudományos rendszerességre törekvő foglalkozás egyfelől a filologia, másrészről az antropologiai és etnologiai tanulmányok kiágazása, s mint ilyen még nem igen tudott magának önálló létre jogosító határozott irányt, szabatosan körülirt tárgykört és kipróbált módszert megállapítani. Épp ezért a reá vonatkozó irodalom is részben a filologiai, részben az embertani és néprajzi szakok közt oszlik meg és önállóbb képviseletre csak azóta tudott szert tenni, amióta egyes országokban F.-társaságok szervezkedtek és ezek saját folyóirataikban irodalmi központokat teremtettek a népélet szellemi nyilvánulásainak összehasonlító tanulmánya v. legalább többé-kevésbbé tág téren mozgó egybegyüjtése számára. E társulatok közül irányadó szerepénél és utánzásra serkentő példájánál fogva az első hely az angol «Folk-Lore Society»-t illeti meg, mely 1878-ban alakult meg Londonban s azóta 1882-ig «Folk-Lore Record» cimü negyedéves, majd 1891-ig «Folk-Lore Journal» cimen havi folyóiratot, ettől kezdve pedig «Folk-Lore» cimmel ismét negyedéves füzeteket ad ki, és ezenkivül számos, részben rendszerező, részben gyüjteményes munkával gyarapította a szóbeli hagyományok tanulmányának nemcsak az anyagát, hanem előkészítette egyuttal annak a módszeres feldolgozását is. Különlegesebb célt tüzött ki magának egy másik, a Folk-Lore Societyből kisarjadt angol társaság, a «Gipsy-Lore Society», amely 1890. alakult meg a cigány F. tanulmányozására és 3 éven át önálló folyóiratot (Journal of the Gipsy-Lore Soc.) is adott ki. Ennek örökébe megszünte után a Herrmann Antal kiadásában Budapesten megjelenő Ethnologische Mitteilungen aus Ungarn lépett, melynek 1887-től máig III. kötete jelent meg, szabálytalan időközökben. Franciországban Gaidoz és Rolland 1877-ben alapítottak «Mélusine» cimen a F. számára folyóiratot, melynek első évfolyamát a következőktől hat évi időköz választja el. Az 1884-ben ujra megindult vállalat becses járulékokkal gazdagítja a legtágabb tárgykörre és az egyetemes emberiségre kiterjedő folklorisztika adattárát és módszertanához is jeles dolgozatokkal egyengeti az utat. Kevésbbé szigoru követelésekhez szabott adalékoknak is tért nyit és a dilettantizmus nem épen megvetendő közremunkálását is igyekszik a tudományos cél szolgálatában értékesíteni két másik francia folyóirat, amelyek elseje, a «Revue des Traditions populaires», 1887-ben indult meg, a Société des Trad. pop. közlönyeképpen, a második pedig, a «Tradition» cimü, 1887. óta verseng az előbbivel. A francia, német és németalföldi területek közé ékelt flamand népelemnek is megvan 1889. óta a F. irodalma terén az önálló időszaki képviselete, egy «Volkskunde» cimü kis folyóirat alakjában. Ugyanez évben alakult a németországi «Zeitschrift für Volkskunde» is, amelynek megindultáig épp annak az országnak nem volt önálló szakközlönye a F. számára, ahonnan a néplélek nyilvánulásainak tudományos hasonlítgatása és elemzése kiindult. Addig és azóta is igen sok becses adalékot tartalmaznak e téren Németország nagyszámu filologiai, vagy szorosabban nyelvtudományi és antropologiai folyóiratai. Olaszországban Pitré József páratlan buzgalma és áldozatkészsége teremtett az összes román népek F.-ja számára gyüjtő- és feldolgozó középpontot, a gazdag és változatos tartalmu «Archivio per lo studio delle tradizioni popolari» negyedéves füzeteiben, amelynek immár 12 évfolyama mellett több kisebb folyóirat is szolgálja a folklorisztika ügyét az appennini félszigeten. Nem csekélyebb igyekezettel vállalkoztak hazájuk népéletének és szóbeli hagyományainak tudományos leirására és feljegyzésére a spanyolok, akik 1881-ben az angol F.-társaság mintájára egyesületet is alkottak. A «Folk-Lore espanol»-t követve alakult meg még ugyanazon évben a «Folk-Lore Andaluz» és egy évvel utóbb a «Folk-Lore Frexnense», melyek folyóirataikkal együtt 1883-ban a «Folk-Lore Betico-Extremeno» cimén olvadtak egybe. 1883 végén pedig a «Folk-Lore di Toledo e di su provincia» és pár hóval később a «Sociedad del Folk-Lore Gallego» lépett életbe. A «Folk-Lore espanol» kiágazásaképpen keletkezett, miután alapítója, Machado y Alvarez, Sevillából a spanyol fővárosba költözött át, Madridban a «Folk-Lore Castellano». A spanyol és francia területtel közös katalán, valamint a portugál F.-nak is megvannak lelkes gyüjtői és feldolgozói; nemkülönben a Kelet románjai is sokat tettek, kivált Hasdeu példáját és buzdítását követve, népük hagyományainak feljegyzésére. Hasonlót tapasztalunk más kisebb nemzeteknél is, valamennyi előtt Finnországban, ahol ugyan önálló folyóirata nincs még a folklorisztikának, de e helyett olyat ért el a tudomány e fiatal sarja, amit másutt még eddig nem, hogy t. i. saját tanszéke van az illető ország egyetemén, még pedig Krohn Károly személyében oly jeles szakférfiuval betöltve, akinek dolgozatai fóleg a népmesék összehasonlító elemzése terén korszakot alkotók. A szlávok közül csak az oroszok tettek eddig legtöbbet arra, hogy nagy birodalmuk soknyelvü népségeinek hagyományai teljesen el ne kallódjanak. Ők és az angolok említendők akkor is első helyen, midőn az ázsiai népek F.-jának egybegyüjtéséről van szó. Más világrészekben is a legtöbbet utazó angolszász fajé e téren a pálma. Amerikában különben önálló képvislete is van 1888 óta a folklorisztikának, a «Journal of American Folklore» jelesen szerkesztett füzeteiben. Ami egyébiránt az indián néptörzsek néprajzát illeti, annak párját ritkító alapossággal egybehordott adattára volt az ujvilágban már régebb idő óta a nagyszabásu «Smithsonian Institute», amelynek remek kiadványaival Európa egyetlen etnologiai vállalata sem versenyezhet.
Hazánkban a Magyarországi Néprajzi Társaság (l. o.) megalakulásáig (1889) és ennek «Ethnographia» cimü folyóirata megindultáig (1890) a Nyelvőr volt ugyszólván az egyetlen állandó gyüjtője a magyar F. morzsáinak. Ami még emellett a nép szóbeli hagyományiból nálunk feljegyzésre és kiadásra került, az a Kisfaludy-Társaság pártolásának és egyesek lelkes buzgalmának köszönhető, akiknek legnagyobb része azonban addig jóformán csak a népmesékre és legföllebb még a népdalra fordított kiválóbb figyelmet. Az egész világon elszórt szakemberek kölcsönös érintkezésének megkönnyítésére, más vándorgyüléseket és világkongresszusokat utánozva, a folkloristák is rendeztek hasonlókat, eddig mindössze hármat, Párisban, Londonban és Chicagóban. Az itt tartott előadások és vitatkozások, valamint az ily alkalommal rendezett néprajzi kiállítások is kétségtelenül elősegítették az efféle összejövetelek elé kitüzött cél megközelítését.
