Élet
Élet. E szóval nevezzük az élő test részeinek mozgását, amivel azt mondjuk, hogy É. mozgás nélkül nincsen, azonban nem azt, hogy minden mozgás É., vagy, hogy minden mozgó test él. Az É. fogalmának meghatározását sokan megkisérlették már, anélkül, hogy az eddigelé kielégitően sikerült volna. A fogalommeghatározás azért nehéz, mivel minden élő változandó, a változás fogalma azonban szabatosan meghatározva még nincsen. A mozgások azon összegét, melyet É.-nek nevezünk, egyelőre csupán ama tünemények felsorolásával vagyunk képesek jellemezni, melyeket alkalmunk van élő szerveken megfigyelni, csak élő lényeken fordulnak elő és az utóbbiak létezésének feltételei (l. Életműködés). Vajjon mi az élő lények jellemző mozgásának oka, vajjon minden részeiben egyedül fizikai és kémiai folyamatok eredményei-e vagy talán ezekre vissza nem vezethető, egyedül az élőben előforduló oka van e mozgásoknak, ez a vitás. Oly viszonyok okozzák az életet jellemző mozgásokat, melyekkel a fizika és kémia nem foglalkozik; a szellemi működés és fejlődés oly tulajdonságai az élő testeknek, melyek ama tudományok vizsgálatának tárgyát nem képezik. Mindazonáltal az élettan a fizika és kémia módszereit követi, midőn az élettünemények okait kutatja. A fizika és kémia ugyanazon erőkkel foglalkoznak mint az élettan, és ha vannak élettünemények, melyeket a fizika és kémia jelenlegi állása alapján megérteni nem tudunk, ugy ez csak arról tesz tanuságot, hogy az élettani tapasztalatok az anyagról jelenleg fennálló fogalmaink megváltoztatására utalnak. Élő lény csak élő lénytől származhatik, más módon élőlényt előállítani semmi körülmények közt nem sikerült; ez az élőlények olyan tulajdonsága, mely által az élőlény minden más, nem élő lénytől lényegesen különbözik.
Az élőlények mind, sajátszerü élőállományból a protoplazmából állanak, mely protoplazma az összetett szervezetekben apró elemi szervezeteket, sejteket alkot, melyekből amaz élőlény felépül. A sejtekben folynak le mindazok a mozgások, tünemények, melyek az élőlényeket jellemzik. A sejteket és az ezekből felépített szervezeteket mint élő lényeket az jellemzi, hogy midőn nőnek, táplálékot vesznek magukba, melyet oly anyagokká változtatnak át, mint a minőkből maguk állanak; mig a nem élő testek növése ugy történik, hogy felületükön az anyagrészek egyszerüen lerakódnak. Kémiailag is egészen jellemző szerves vegyületekből áll a protoplazma, minők nem élő tárgyak alkotórészeiként nem fordulnak elő. A protoplazma sejtek és az azokból felépített összetettebb állati és növényi szervezetek élete bizonyos feltételekhez van kötve; bizonyos légnemü anyagok, viz és szilárd kémiai vegyületek nélkül az É. lehetetlen. A levegőben foglalt oxigén, szénsav és nitrogén szükségesek az életre. Tagadhatatlan ugyan, hogy vannak igen alsórendü élőtestek, az anerobiák, melyek nemcsak oxigént nem szükségelnek, sőt az oxigénben elpusztulnak, minden többi élő lény azonban éppen az oxigén elvonása miatt pusztul el; nem lehetetlen azonban, hogy még az anerobiáknak is van kevés oxigénre szükségök és csak ha az oxigén bizonyos minimális mennyiségen tul jelentkezik, akkor pusztulnak el. A levegő szénsavára nevezetesen a növényeknek van szükségök, a magasabb rendü állatoknak azonban nemcsak nem szükséges a szénsav, hanem annak bizonyos mennyiségen tul való jelenléte azokra nézve valóban életveszélyes. A szabad nitrogén nem mulhatatlanul szükséges az Életfa fenntartására, oxigén és hidrogén által levegőben pótolható. Hogy viz nélkül az Életfa lehetetlen, ez már abból is kitünik, hogy teljesen kiszárított élő lényekben az élet a legrövidebb idő alatt kihal. A szilárd kémiai vegyületek a táplálék lényeges alkotó részei. Sok magasabb rendü állatnál összetett szerves vegyületek a táplálékban mulhatatlanul szükségesek. Levegő, viz és szilárd anyagokon kivül még bizonyos fizikai feltételekhez, nevezetesen bizonyos légnyomáshoz is kötve van az É. A légnyomás nagysága változhatik ugyan, azonban ha bizonyos fokon alól sülyed, az élet is lehetetlenné válik. Ez a fok különböző az egyes élőlényeknél. Szükséges továbbá az élet fenntartására bizonyos hőfok. A hideg éppen ugy, mint a forróság, bizonyos határon tul minden életet megszüntet. Már az élethez szükséges folyóviz teszi lehetetlenné, hogy a fagypont alatt állatok és növények élhessenek. Az északi sarkvidék közelében, a hó alatt élő növények közvetetlen környékén is, a fagypontnál magasabb a hőmérsék. Ami a hőmérsék azon magasságát illeti, amelyben még élet lehetséges, ugy ez az egyes élőlényeknél különböző, sőt egy ugyanazon élőlényt alkotó sejtek is különböző magas hőfokon vesztik el életképességüket. Tény, miszerint minden vizben élő lény már 60 C.° fölötti hőmérsékben elhal. Végre a legtöbb élő lény fény nélkül sem élhet meg. Minden zöld növény a fény behatása alattt tartja fel a levegő szénsavát, az állatok legnagyobb része pedig szintén nem élhetne meg tartós sötétségben.
Az É. háromféle szempontból tekinthető geologiai tényezőként, szereplése: kőzetvédés, pusztítás és ujraalkotás. Kőzetvédésben kivált a növényi élet vesz részt azáltal, hogy a talaj lemosását megakadályozza (szomoru példái a növényzet kiirtásának kivált a mészkő-hegységek, Görögország, a Földközi-tenger partvidéke, a gömöri és tornai hegyláncolat). Az életnek rontó hatásai a kőzetekre jelentékenyebbek, igy a növények gyökerei vastagodásukkal a kőzet repedéseit folyton tágítják, a kőzet tehát szétesik, porlik, a lekötött talajnedvesség és a korhadó növényzet szénsava pedig kémiai folyamatot idéz elő, igy tehát a kőzet mállik. Nem csekély számban pusztít az állati élet is, igy némely echinusok s pholádok befurakodnak a legkeményebb kőzetekbe is s ott nagy pusztítást visznek végbe (Bretagne, Saint-Mathieu-fok, granitban Echinus lividus Lam.). De geologiai hatása a növényi és állati életnek az ujraalkotásban nyilvánul a legjobban. A turfaképződés, a Bacillariaceák (Diatomaceák) és Lithothamniumok egész rétegek képződésére szolgáltatnak anyagot; a Protozoák közül a globigerinák és radioláriák meszes és kovás páncéljai, az echinusok és spongyák tűi, de leginkább a tenger legtevékenyebb munkásai, a több száz fajt számláló polipok (korallok) felhalmozódott maradványai jelentékeny földeket képeznek (a globigerinák 3500 m., a radioláriák 8500 m. mélységben is, a korallok csak 30-40 m. mélységben). A Déli-tenger a korall szigetek főhazája, hol v. gátakat v. atollokat képeznek. (Vanikoro ausztráliai sziget, sőt az egész ausztráliai kontinens partjait korallgátak védik a tengeri áramok ellen; az atollok hazája pedig a Csendes-tenger).
