NYAKRAVALÓ
NYAKRAVALÓ
A férfiingekhez tartozó nyakravalónak is több évszázados múltja van. A nyakravalókat az angol royalisták a 17. század 40-es éveiben kezdték viselni széles gallérjaik alá kötve, ugyanekkor a német férfiak sálszerűen nyakra tekerték, a franciák elöl még meg is kötötték. Ők adták XIV. Lajos horvát zsoldosainak jellegzetes, nyak köré tekert kendője után a nyakravalónak (a horvát) cravat nevet. Hazai megjelenése a 17. század közepére 599tehető. A holland Reverend abbé szerint a magyar főurak áll alatt csomóba kötve mellen lógatva viselték a nyakravalót, igaz, csak akkor használták, ha útra keltek (Radvánszky B. 1986: I. 71). Így viselte az erdélyi Viseletkódexben (1990. 69. kép) megörökített kapitány is – dolmányát talán éppen a nyakravaló miatt – gombolatlanul hagyva. Az állógalléros dolmány fölé nem is illett a nyakravaló. Csak amikor a 18. század elején az ujjatlan lajbik, pruszlikok, azaz a mellények szabadon hagyták a sokszor nyitott ingnyakat, lett kelendő a sokféle, boltokban is megvásárolható nyakravaló. Közöttük volt „négynyistes” vászon, kanavász és fejtő, általában fekete, ritkábban fehér nyakravaló (Bur M. 1985: 259–264). Talán ilyen vászonból voltak az 1743-ban a Nagykunságban említett nyakravalók is (Györffy I. 1937: 126). A nyakravaló előbb mezővárosi gazdapolgárok, kézművesek öltözetében jelent meg. A dunántúli Alsópatyról származó körözött, 18 éves magyar takácslegény „gyerkőcze”, az új divatnak hódolva „néha fekete fátyol, néha fejér gyolcs nyakravalót” viselt (Györffy I. 1929: 56).
A körözőlevelek személyleírásaiban a 18. század végéig a fehér és a fekete nyakravaló is ritkán szerepelt. Vas megyei bocskoros körözötteken fekete „szőrből”, gyapjúból szőtt, ezzel szemben egy Balaton-felvidéki kanászon „nem igen kanászos fátyol nyakra valót tzifrán ki-varva, és piros pántlikával be-szegve” örökített meg a hatóság (Schram F. 1964: 32, 38–40). Ha nem is ennyire cifra nyakravalót, az 1820-as években már konvencióban is kialkudott magának a Mailáth-uradalom udvari gazdája (Zólyomi J. 1979: 201). Ekkor a fekete gyolcs, flór és a „fekete selyem veres szélyü nyakra való” (Kemény L. 1918: 130) is előfordult közönséges emberek öltözetében, és nyakravalóként „fekete fátyol-kendő van ŕ la Byron pongyolán odagyűrve” a hortobágyi csikós gallér nélküli, nyitott inge nyakába is (Kresz M. 1956: 33).
A század második felében a köznép már nem tartott lépést az angol divat diktálta nyakkendőformákkal. Ahol azonban az ünneplő öltözet fontos része lett a nyakravaló kendő, a korábbi sálszerű, hosszú kendő helyett a négyszögű fejkendőt átlósan, csíkba hajtogatva még a múlt század végén is viselték. Kecskeméten az ilyen nyakravalót fekete selyemkendő vagy rojtos selyem nyakkendő képezte (Papp L. 1930: 32), s a század végén a mezőségi Széken már a fekete és piros virágú nyakkendők divatoztak (Szabó T. A. 1980: 397). Kapuvárott a vékony fekete selyemkendőket a századfordulón a fiatalabbak „királszünü” selyemkendője váltotta fel, melynek két csücskét vállon hátravetve is viselték (Horváth T. 1972: 256, 258). Az ilyen nyakravalókat majd csak a kötött sálakkal cserélték fel.
