FARSANG
568FARSANG
A farsangot záró „háromnapok”, farsang utolsó vasárnapja, a rákövetkező hétfő és húshagyókedd ünneplésének általában része volt a sajátos étkezés is. Ennek ott volt igazán értelme, ahol utána nagyböjtöt tartottak absztinenciával. Az utóbbi a 16. század óta nem szokásos a protestánsoknál. Vegyes felekezetű vidékeken azonban többnyire ők is farsangoltak a 20. századba nyúlóan; nagyobb összefüggő területként ez alól a magyar nyelvterület északkeleti vidékén volt kivétel a hagyományos kultúrában.
A visszatérő, meghatározott farsangi ételek elsősorban húshagyókeddhez kapcsolódtak. Hiedelmekkel is támogatott farsangi ételek a hús- és tésztafélék közt voltak. Nyugat-Dunántúlon és a Szamos torkolatvidékén disznófejet, az utóbbi területen azonkívül kolbászt ettek varázsló szándékkal. Az északkeleti nyelvterületen ez a kis vidék az egyetlen, ahol a farsang végét tekintetbe vették az étkezésben. Kelet-Dunántúlon és az Alföldön tyúkot, különösen fekete tyúkot vágtak és ettek, a baromfitartás sikere érdekében (MNA VII. 461. térkép).
A fánk a 19–20. században valamennyi társadalmi rétegnek farsangi étele. Miután a hagyományos kultúrában disznózsírban sütötték meg, jól kifejezte a zsíros és a következő zsírtalan étkezés határát húshagyókedden a 20. század elejéig. Mellette Erdélyben a vidék alapsüteménye, a kürtőskalács is, Magyarországon pedig rétes-béles is szerepelt (MNA VII. 462. térkép).
