Tribus
Tribus (lat.), a régi rómaiaknál az államnak egy (nyelvi alapon következtetve, harmad-) része, szemben az egészszel. A hagyomány szerint Rómában tényleg három ős-T. volt, névszerint a ramnes, tities és luceres, melyek a történelmi kritika fényénél tulajdonképen három néptörzs együvé költözésének (szinoikizmosz) tünnek fel. A ramnes az ősalapítóknak felel meg, akik a Palatiumon laktak; a tities annak a szabin gyarmatnak, mely a Quirinalisra telepedett; végre a luceres az etruszk bevándorlóknak, akik a hagyomány szerint az első csoportnak jöttek segítségére a második ellen és miután azt győzelemre vezették, maguk is gyökeret vertek a Mons Caeliuson. Ennél a három ős-T.-nál fontosabb volt a négy földrajzi T., melyeknek létesítését a hagyomány Servius Tulliusnak (l. o.) tulajdonította, s melyek részint városiak (urbanae), részint vidékiek (rusticae). A négy városi T. neve: suburana, esquilina, collina és palatina. Vidéki T. 26 volt, tehát a városiakkal együtt 30, mely szám a Porsena támadását követő időkben 20-ra szállott alá, később azonban ismét emelkedett. 241. már 35 a T.-ok száma, ami azontúl állandó marad. A városi és vidéki T.-ok eleinte egészen egyenjoguak voltak, mivel azonban amazok túlnyomólag kereskedőkből, iparosokból és kézművesekből állottak, emezek pedig csupa földbirtokost foglaltak magukban, társadalmilag nemsokára a vidéki T.-ok javára billent a mérleg. A T.-ok elapzódása többféle volt. Először is általában dekuriákra oszlottak, azonkivül a városiak vicusokra és compitumokra, a vidékiek pagusokra. A T.-ok páratlan hatalmat képviseltek, a comitia tributa nevü népgyülést. Ezeken a polgárság nem a census alapján, hanem T.-ok szerint szavazott, megválasztotta az alsóbb magisztrátusokat (a quesztortól lefelé), a rendkivüli hivatalokat, sőt 17 kisorsolt T. a papok választásáról is gondoskodott. Mindez azonban csak addig járta, amig a T.-okat a centuriákkal össze nem olvasztották, majd (a császárság idejében), a T.-ok egészen elvesztették választói jogukat, melyet azontúl a szenátus gyakorolt. Valamennyi T. Rómának jutott, leginkább a sorozás (dilectus) érdekében, de akkor is, mikor császári kegyadományokról volt szó (l. Largitio). V. ö. Mommsen, Die römischen T. in administrativer Beziehung (Altona 1844); Grotefend, Imperium Romanum tributim descriptum (Hannover 1863) és Mommsen, Römische Forschungen (1864).
