Országgyülési Tudósítások.

Full text search

Országgyülési Tudósítások. Wesselényi Miklós báró ajánlatára Kossuth Lajost bizták meg az országgyülési tárgyalásoknak sajtó útján való nyilvánosság tételével. Minthogy a kormány erre a célra könyvnyomdát nem engedélyezett, kőnyomdához fordultak sokszorosítás végett. A kormány ezt is lefoglalta; ekkor az országgyülési ifjak a szükséges példányszámban másolták azt le; e munkában maga a szerkesztő is részt vett. Tudósítása nem volt szó szerinti közlése a tárgyalásoknak. Igazi publicisztikai mű volt, mely élesen kiemelte az ellenzéki szónokok érvelését, míg a konzervativok beszédeit csak nagyon kivonatosan közölte. Ez volt az első politikai hirlap Magyarországon. Ennek köszönhette Kossuth összeköttetését az ellenzék vezérférfiaival és nagy népszerüségét a vármegyékben. Megjelentek Pozsonyban hetenként egyszer 4-rét egy, néha másfél íven 1833-tól 1835 végéig; ára egy hónapra 10 frt volt. Midőn a hosszu országgyülés 1836. év tavaszán véget ért, Kossuth Pesten folytatta ezen vállalatát Törvényhatósági Tudósítások címen.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit