Hardenberg,
Hardenberg, 1. Frigyes Ágost, német államférfiu, szül. Oberwieberstadtban 1700 okt. 30., megh. Hannoverában 1768 szept. 15. halleban nevelkeett, ahol a jogot is hallgatta. 1722. beutazta Franciaországot, Angol- és Olaszországot. Visszatérte után előbb a braunschweigi, utóbb a württembergi herceg szolgálatába lépett s mint a kamara elnöke sikeresen működött a kereskedelem emelése érdekében. Midőn azután a hatalmas Süss-párt megbuktatta, 1734. Schlöben birtokára vonult vissza. Állását 1741. (a Süss-párt bukása után) ismét visszanyerte s Károly jenő herceg alatt 1755. az ország bel- és külügyeire nagy befolyással volt. 1755. VIII. Vilmos hessen-kasseli tartománygrófnak szolgálatába lépett, ahol a hétéves háboru idejében az evangélikus hitü fejedelmek uniója érdekében fáradozott s miután ezzel célt nem ért, urát Nagy Frigyessel való szövetségkötésre birta, Frigyes, VIII. Vilmos utódja, elbocsátotta 1761., mire III. György király hannoverai miniszterré nevezte ki. V. ö. F. A. v. H., ein kleinstaatlicher Minister des 18. Jahrhunderts (Lipcse 1877), mely munka naplóiból és leveleiből fontos részleteket közöl.
2. H. Frigyes Lipót, báró, irói nevén Novalis, német költő, szül. Wiederstädt családi birtokán 1772 máj. 2. megh. Weissenfelsben 1801 márc. 25. Előbb Jenában (hol Schiller házában szivesen látott vendég volt), tanult filologiát, azután Lipcsében és Wittenbergában jogot, mire jogi gyakorlatra Thenstädtbe ment, hol a gyermek Kühn Zsófiát (szül. 1783) megszerette és eljegyezte. De arája már 1797. meghalt, midőn H. Weissenfelsben a bányaigazgatóságnál hivatalnok volt. Még 1797. ment tanulmányainak kiegészítésére Freibergbe, hol főleg Weiner geologus nagy hatással volt reá. Itt eljegyezte 1800. Charpentier bányanagy leányát, de fokozódó mellbaja hazatérésre kényszerítette s a következő évben meghalt. Kiváló tehetségü, nagy műveltségü költő volt, a romantikus iskola egyik feje és büszkesége, kit azonban tultengő érzése és miszticizmusra hajló bölcselkedése meggátoltak abban, hogy befejezett műremeket alkosson. Főműve Heinrich von Österdingen c. egénye, mely töredékmaradt, de költői becsü részletekben igen gazdag. Hőse a mesés középkori dalnok, kinek nagy költővé fejlődését kivánta a Goethe-féle Wilhelm Meister intájára megalakítani. Kitünőek egyházi dalai és prózában irt himnusai mig homályos bölcseleti töredékei a vallási és filozofiai szempontok rendszertelen összekeverése miatt csekély értéküek, bár a romantikusok fensőbb kinyilatkoztatásokat ismertek fel ezekben is. Munkáit Tieck L. és Schlegel Frigyes adták ki (1802-46, 3 köt.). Életét legujabban megirták Schubart A (1887) és Bing J. (1893); levelezéseit Schleger testvérekkel és ezeknek nejeivel kiadta Rorich (1880).
3. H. Károly Ágost herceg, porosz államférfiu, szül. Essenrodeben (Hannovera) 1750 máj. 31., megh. Genovában 1822 nov. 26., Tanulmányait Lipcsében és Göttingában végezte, mire 1770. Wetzlarban a birodalmi törvényszéknél helyet nyert. Azután Regensburg, Bécs és Berlin városokban élt hosszabb ideig s beutazta Franciaországot, Hollandiát és Angolországot. Visszatérte után megkapta a grófi cimet s követnek ment Hollandiába. 1782. megvált a hannoverai szolgálattól s a braunschweigi herceg szolgálatába lépett. 1790-ben Ansbach és Baireuth őrgrófjának minisztere lett s midőn s midőn ez 1791-ben az uralkodásról lemondott, II. Frigyes Vilmos szolgálatába lépett. Első nagyobb tette azvolt, hogy urát a koaliciótól elvonta és 1795. Franciaország és Poroszország között létrehoztaa baseli békét, mely miatt a kortársak és az utókor annyiszor kárhoztatták; 1797. pedig III. Frigyes Vilmos trónraléptével az összes frankóniai, külügyi, fejedelmi és közügyek élére került. Midőn Haugwitz gróf külügyminiszter, a prosz semlegesség szószólója, 1803. leköszönt, helyét eleinte ideiglenesen, 1804. pedig véglegesen H. foglalta el. Eleintén semleges politikát követett, később azonban Hannovera elnyerése végett Napoleonhoz közelgett. A valóságban csak az 1806-iki katasztrófa után ismerte fel a franciák részéről fenyegető veszélyt és csak ez idő óta lett azután a német nemzeti mozgalomnak előharcosááv. A király 1810 junius 6. államkancellárrá nevezte ki. Ezzel kezdődik H. működésének legfontosabb korszaka. A francia okkupálás ideje alatt merő kényszerüségből csatlakozott szorosan Franciaországhoz, a belügyek terén azonban folytatta a Stein által kezdeményezett üdvös reformokat, melyek a porig lealázott porosz monarkiának ujjászületését eredményezték. A roppant hadi sarc előteremtése is nagyrészben H. érdeme. És midőn végre a nagy francia hadseregnek Oroszországból való visszavonulásával Poroszország fölkelésére a kedvező pillanat elérkezettnek látszott, bátorságra, cselekvésre és az orosz szövetség aláirására buzdította a királyt. Az 1813. és 1814-ki hadjárat alatt is vezette a porosz politikát és ő irta alá a párisi békekötést. 1814. a király jun. 3. herceggé nevezte ki és több jószágot adományozott neki. A béke után a szövetséges uralkodókat Londonba kisérte, a bécsi kongresszuson pedig Poroszországnak jogigényeit Ausztriával, Angol- és Franciaországgal szemben erélyesen védelmezte. Lényeges részevolt még az 1815. II. párisi békében. 1817. szervezte az államtanácsot, melynek elnöke lőn. Részt vett még az aacheni (1818), karlsbadi és bécsi (1819), a troppaiu (1820), a laibachi (1821) és veronai (1822) kongresszusban, melyeken nem igen ellenezte Metternich abszolutisztikus terveit. Miközben H. 1822. megrongált egészségének helyreállítása végett Olaszországban időzött, Genovában meghalt.
