Hangverseny
Hangverseny v. koncert (ol. concerto). Manapság már mindenféle zeneelőadást, melynél egy vagy több zenész, énekes, sőt egész zene vagy énekkar működik közre, H.-nek neveznek. Ily értelemben van solo-H., hol bizonyos hangszeren a játszó egymaga mutatja be virtuozitását. Továbbá van nagy zenekari, énekkari, kamara-zenei, katona-zenei, szinházi s mindenféle kombinációju H. Cigánybandáink is H.-nek nevezik zeneelőadásaikat. ily előadásoktól elütőleg koncertnek, versenyműnek nevezik az olyan speciálisan valamely hangszerre (zongora, orgona, hegedü, cello, fuvola stb.) irt zeneműveket, melyekben egy virtuóz legmagasabb képességeit bemutathatja, a zeneiró pedig alkotó tehetségét emelheti érvényre. Az ily művek már régibb eredetüek s folyton szaporodván s forma és tartalomban gazdagodván, ma már egyik legbecsesebb részét képezik az általános zeneirodalomnak. A versenyművek mind a klasszikus szonáta műformában vannak irva, habár az ujabb zeneirány e tekintetben is nagy reformokat hozott forgalomba. Az ily koncert-daraboknak érdekes részeti képezik az u.n. virtuózkadenciák, melyekben az egész mű főmotivumai egy egészszé vannak tömörítve s a játszónak bő alkalmat szolgáltatnak technikai képzettségének ragyogtatására. Olyan koncert-művek is vannak, melykenél nemcsak egy, de valóságal több játszó is versenyzik egymással. A XVII. sz. végén Torelli kezdett ily műveket irni concerto da camera cimen s a XVIII. sz. elején aztán a hegedüvirtuozitás egyik megalapítója, Corelli lépett a nyomába, kibővítvén a formát és tartalmat Koncert-irodalom tekintetében leggazdagabb a zongora és hegedü-hangszerré. A zene legnagyobb géniuszai öntötték e virtuózi műformába alkotó erejük javát Bach Sebestyéntől kezdve egészen napjainkig. Mozart, Beethoven, Weber, Paganini, Mendelssohn, Spohr, Hummel, Field, Moscheles, Chopin, Cshumann, Liszt, Joachim, Viextemps, Bruch, Goldmarck, Brahms s még számtalan más nagyságok zongora- és hegedü-koncertjeikkel elévülhetetlen alkotásokat hagytak hátra. Már Bach és Händel átvitték a koncert-formát az orogonára is, s e részben utánuk szintén gazdag irodalom fejlődött ki. Kiváltképpen kiválnak az ujabb időben: Mendelssohn és Liszt orgona-koncertjei. Ily versenyművekkel majd minden életképes hangszer rendelkezik nagy számban, főleg a gordonka, fuvola, klarinét, hárfa, sőt még a kevésbé hangversenyképes hangszerek is, mint a z oboa, vadászkürt, fagót, szárnytrombita stb. Az ily versenyművek rendesen zenekisérettel vannak ellátva s ugyszólván szimfonikus stilusban tartva. Legrégibb keletüek az egyházi hangversenyek, melyek már a XVII. sz. elején nagy divatban voltak s melyeknél az énekesek csakugyan versenyeztek is egymással. Szolo-énekversenyművek ritkábban fordulnak elő. Ujabb időben nagy divatba jöttek az u. n. monstre-H.-ek, melyek állandó hazája Anglia és É.-Amerika. Tiz-tizenöt ezer zenész és énekes is működik ezeken közre, a legnagyobb oratóriumokat, kantátékat adva elő. A minden országban már divatba jött dalünnepélyek és versenyek is nagy kontingenst szolgáltatnak a hangversenyek statisztikájához, ugyszintén a mindenféle kultivált nagyszabásu filharmoniai hangversenyek.
