Ágbog,
Ágbog, növénytani műszó «ágasbogas»-ból bog v. helytelenebbül buga alakban is (panicula). Határozatlanabb, összetett virágzat. Régibb használata meglehetősen megfelel a magyar ágasbogas-nak, mert a régiek a nagyon elágazó virágzatot gyakran paniculá-nak s a növényt paniculatus-nak (Gypsophila, Centaurea paniculata L.) nevezték. Határozottabban A. az olyan virágzat, melynek főtengelye megnyulik, különböző magasságban ágakat hajt, melyek ismét (+ -) elágaznak, vagyis ezek az ágak magokban véve is külön virágzatot alkotnak. Á. virágzata van (a kalászon kivül) főleg a pázsitfüveknek, p. a nádnak, zabnak stb. Itt gyakran több ág ered a virágzat főtengelyének egy-egy magasságából, s az ágak fölfelé fokozatosan rövidülvén és egyszerüsbödvén, az egész virágzatnak kúp v. félkúp alakja lesz, ha t. i. az utóbbi esetben a virágzó ágak mind egy oldalra hajlanak (Avena orientalis, keleti zab). A piramisalaku ágas fürtöt is nevezik Á.- nak, midőn az ágak elágazása szabálytalan s fölfelé csökken (virágos kender, szőllő, kőrisfa). Az ágbog tehát inkább az egész külső alak termetén, különösen gazdag elágazásán, nem pedig az elágazás törvényein alapszik. Ha az A. kalászformára összehuzódik, álfüzér a neve. Lásd még Virágzat s ennek a képét.
