horoszkóp <gör. ’óra’+’látó’ szóból>

Full text search

horoszkóp <gör. ’óra’+’látó’ szóból>: már az ókori népek körében ismert volt az a hiedelem, hogy a csillagok az emberi sors irányítói. Ennek a hiedelemnek a gyökere egy igen régi vallási elképzelés, amely az égitesteket az istenekkel azonosította és azokat imádta. Az istenek, ill. a csillagok nemcsak befolyásolják az emberek sorsát, bizonyos jelekkel előre el is árulják. A horoszkópot éppen azért állították össze, hogy segítségével megjósolják az egyéni életsors alakulását. A középkorban külön „tudomány”, az asztrológia foglalkozott a horoszkópok készítésével. A csillagjós (az asztrológus) meghatározott szabályok szerint felállította a horoszkópot, amely megmutatta a csillagok állását a születés pillanatában, s ebből következtetéseket vontak le az egyén jellemére vonatkozóan és megjósolták a jövőjét. – Sajátosan magyar népi csillagjóslásról nincsenek adataink, de a kalendáriumokban és csíziókban rendszeresen jelentek meg ilyen szövegek. Réginek tartja a kutatás azt a szólásunkat, hogy „szerencsés (rossz) csillagzat alatt született”. Ez éppen abban az országosan ismert hiedelemben leli magyarázatát, amely szerint minden lélekhez (emberhez) egy csillag tartozik. Ezért tartották a hullócsillagról, hogy az egy ember halálát jelzi (Petőfi: János vitéz). – Irod. Rapaics Raymund: Mi van a csillagokban? (Természettudományi Közl., 1934); O. Nagy Gábor: Mi fán terem? (Bp., 1965); P. Madar Ilona: Sárrétudvari hiedelmek (Néprajzi Közl., 1967).
Hoppál Mihály

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit