ZÁLOG
ZÁLOG, fn. tt. zálog-ot, harm. szr. ~a, v. ~ja. 1) Ingó vagy ingatlan jószág, melyet valaki bizonyos kölcsön vett pénz fejében biztosítás végett a hitelezőnek általad, vagy illetőleg leköt. Pénzt zálogra kölcsönözni. Holmi drágaságokat zálogba tenni, vetni. A zálogot kiváltani, a reá fölvett pénzt kifizetni. Földbirtokot zálogban birni. Házát zálogul lekötni. 2) Ingóság, melyet valakitől bizonyos kártételért elvesznek, s megtartanak, mig az a kellő kárpótlást nem teljesíti. A tilalmasban legeltetőtől, vadászótól zálogot venni; zálogban elvenni az orvadász puskáját, a juhász szűrét. 3) Az úgy nevezett zálogosdi-játékban a játék szabálya ellen vétett társtól lefoglalt valamely tárgy, pl. kendő, keztyű, gyürű stb., melyet csak bizonyos (játékbeli) büntetés teljesítése után kap vissza. 4) Átv. bizonyos személyek között létező belső viszonynak jegye, jele, vagy eredménye, péld. a gyermekek a szerelem vagy házasság zálogai. Ez legyen barátságunk záloga.
„Vajha szivünk szerelmének
Kis zálogi születnének,
S ott állnának hosszu sorral.
A kuczkóban teli borral.“
Kis zálogi születnének,
S ott állnának hosszu sorral.
A kuczkóban teli borral.“
| A csikóbőrös kulacshoz. Csokonai. |
5) Biztosítás, kezesség. Ez érteményben mondja Szent Pál (Tárkányi B. Józsefnél) az Ephes. irt levelében I. rész, 14. v. a Szent Lélekről „Ki ami örökségünk záloga.“ Kor. II. lev. I. rész, 22. v. „Ki meg is pecsétel minket és a lélek zálogát adta sziveinkbe.“ Tájejtéssel, mint Szabó Dávidnál is zálag, túl a Dunán néhutt álog. Egyezik vele a mongol zolik v. dzolik (Schmidt szerént am. Pfand), törzse: zoli-khu v. dzoli-khu (pfänden). Miklosich szerént zaloge régi szláv szó, és utasít zaszlona szóra, mely csehül am. függöny (Vorhang). De ez erőtetett származtatás. Innen is megtetszik, mint másutt is érintők, hogy az érintett régi (bolgár) szláv szó is turáni eredetre mutat; mert itt (a mongolban) találjuk a törzset is, zoli-khu = zálogol-ni.
