SZÁGULD
SZÁGULD v. SZAGULD, (szag-ul-d) önh. m. száguld-ott, htn. ~ni v. ~ani. Sebesen nyargal; szerteszét futtat, portáz, mint háborúban a czirkáló, s az ellenséget nyugtalanító lovasok, előörsök szoktak. Nyargalt, nyargalt, hogy szikrát hányt a száguldó ló lába. (Kisfaludy S.). Elszáguldani, kiszáguldani. Áthatólag is: Beszáguldani a vidéket.
„Ottan az Alibég onnét elszágolda,
Haláltól, fogságtól ő megszabadúla.“
Haláltól, fogságtól ő megszabadúla.“
Temesvári István 1569-ben. (Kenyérmezei viadal).
„Omló tajtékban füredvén,
Nyargal, szaguld a büszke mén.“
Nyargal, szaguld a büszke mén.“
Kölcsey. (Dobozi-balláda).
Átv. ért. sebesen halad. Szétfoszlott s éjszaki széltől űzött föllegek száguldanak délfelé.
Ezen igében a d vagy olyféle toldalék, mint hugydik igében, s eredetileg szagúl v. szágúl lehetett, vagy pedig szágúdik szágódik (mint Szabó Dávidnál is) az eredeti alak s az l közbefurakodott. Ha ez igében alapfogalmul a sebes mozgást veszszük, úgy rokon értelmű a szalad, száll igékkel; ha pedig az ide-oda nyargalás fogalmát fejezte ki eredetileg, úgy azon sza gyökű szókhoz rokonítható, melyek széledező mozgásra vonatkoznak, mint szana (szét), szór (sza-or), szab, szak, szakaszt; továbbá ide tartozik azon ta, melyből táv, távul, tágul eredtek. Különösen alapértelemben rokon hozzá: tágul, mennyiben ezt is teszi: elmegy, eltakarodik, eltávozik, pl. tágulj innen! A közép g öszveolvasztó hang gyanánt is csuszhatott be, mint téged szóban te-ed helyett és tegez igében, mely eredetileg te-ez (téz) azaz, te-nek nevez; mi szerint a szaguld is annyi volna mint sza-ul-d.
