SÁRGA
SÁRGA, (sár-og-a) mn. tt. sárgá-t. A fő szinek közől azon világos szin, mely a prismában a fénysugarak megtörésekor a vörös és zöld szin között tünik elé. Sárga szin, festék, föld. Sárga virágok, levelek. Sárga posztó, selyem, kendő. Sárga csizma. Sárga üveg mindent sárgának láttat. (Km.).
„Sárga csikó, csengő rajta,
Galambomért megyek rajta.“
Galambomért megyek rajta.“
Népdal.
Különféle fokozatok, és árnyéklatok szerint oly szókkal tétetik öszve, melyek valami sárgát jelentenek, mint: aranysárga, birssárga, kénsárga, viaszsárga, szalmasárga, sáfránsárga stb. Némi hasonlatnál fogva mondjuk olyasmiről, mi a test bőrét, különösen az arczot sárgává szokta tenni. Sárga irígység, sárga epe, sárga kórság, sárga halál. „Az arany idő is neki halott-sárga.“ Arany J. A székelyeknél: sárog v. sárig, a csangóknál: szárig. Baranyában sárett. A Bécsi codexben is székelyesen: sárog. „Királyné asszon leesék és sárog színbe változván, megfáradván a fejét a szolgáló leányra hajtá.“ (Hester XV.).
E szónak gyöke sár, melyből lett az elavult ige sárog, s ebből a részesülő sárogó, sároga, öszverántva sárga, mint var, varog, (varr, varrog) varga, nyúz, nyuzga, pozsog pozsga, fireg firge, ürög ürge. Több más hasonló képeztetésü szókban a g átváltozik kemény k-ra, mint a szineket jelentő, szőke, szürke, hóka, róka szókban stb. Törökül: szári, szanszkritul gauró, mongolul: sira (sárga) és sirga (fakósárga). Eredeti jelentésének elemzésére nézve l. SÁR, (2).
