ÜLŐ (2)
ÜLŐ (2) v. ÜLLŐ, fn. tt. ülő-t. Tőketalapra állított eszköz, illetőleg állvány vasból, melyen a kovácsok, lakatosok s más érczmívesek a munkába vett anyagot ütik, lapitják, gömbölyítik, szóval czélszerüleg alakitják. Eredete kétes. Más nyelvekben, mint a latin incus, a német Ambosz, a szláv kuvadlo stb. az ütéstől, koholástól kapta nevét. Ezen alapfogalom szerint az ülő szó tulajdonkép üllő azaz ütlő ütölő volna, melyen t. i. a vasat ütik, verik; t. i. ütlő-ből lett volna hanghasonúlással üllő. Ha pedig az ülő a szokottabb kiejtés szerént is a valódi eredeti alak, úgy kénytelenek vagyunk átv. értelemben elemezni, mennyiben az ülő némileg székhez hasonló, melyre az ütnivaló érczet helyezik. Hasonló átv. értelmüek: faragószék, mosószék, vágószék, szövőszék, melyeken t. i. bizonyos munkákat végeznek, mint a kovácsok az ülőn.
