Megjegyzések. Elmélkedések.

Full text search

Megjegyzések. Elmélkedések.
Gyermekkirály uralma mindig nagy veszélyt jelentett az illető országra. Magyarországon ezt a veszélyt ezúttal még az a körülmény is fokozta, hogy a kormányzói tisztséget egy könnyen befolyásolható asszony, az anyakirályné ragadta magához, aki elsősorban nem az ország, hanem a maga és kegyenceinek javát tartotta szem előtt. Ez okozta, hogy hazánk ezúttal ismét a legádázabb pártviszályok, fondorlatok és vérengzések szinhelye lett, amelynek egyik legvisszataszítóbb epizódjául Béla herceg megöletését tekinthetjük. Ez nemcsak azért volt sajnálatos, mivel általa az ország különböző pártállásu főurai ismét a legélesebb ellentétbe kerültek egymással, hanem főkép azért, mivel az ország legádázabb ellenségének, Ottokár cseh királynak ennek révén alkalma nyilt és szinte jogot szolgáltatott arra nézve, hogy az országgal szemben táplált aspirációit még nyiltabb és merészebb formában igyekezzék megvalósítani. És valóban nem rajta, hanem az általános európai helyzetből kifolyó alább előadandó mellékkörülményeken mult, hogy a cseh királynak eme szándéka és törekvése kézzelfogható eredmények nélkül maradt.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit