Dobszó a fák között

Full text search

Dobszó a fák között
A távolból hangos „krü-krü-krü” kiáltás hangzik, és a fák között néhány másodperc múlva csaknem varjú nagyságú, koromfekete madár jelenik meg. Nagy lendülettel érkezik, majd egy vaskos ágcsonkra ül, és azon nyomban jellegzetes, elnyújtott, nyávogó hangot hallat. A fekete harkály a legnagyobb harkályfaj Európában, egyszínű fekete, a hím élénkpiros sapkát visel, a tojónak csak a tarkóján látszik egy kis, ugyancsak piros folt. Erős csőre sárga, a hegyi része feketés. A fekete harkály korábban a hazai bükkösök jellemző madara volt, ovális bejáratú odúit öreg fák törzsében, többnyire magasan 8–15 méteren vájja. A hazai állomány újabban örvendetes módon terjeszkedik, a bükkösökön kívül ma már tölgyerdőkben, elegyes erdőkben is találkozhatunk fekete harkállyal, de megjelent a folyókat kísérő öregebb állományú ligeterdőkben sőt az alföldi telepített nyárosokban is. Jelenléte más madarak szempontjából is fontos, mert elhagyott odúiban számos más faj, kék galambok, csókák, seregélyek, sőt macskabaglyok is költenek.

Az erdei pinty fészke művészi alkotás
S. E.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit