Haláltánc és udvari kultúra
Haláltánc és udvari kultúra
Bár a magyar irodalom nem dicsekedhet az Akárkihez hasonlítható tökéletességű moralitásjátékkal, egyszerűbb formákban nálunk is megjelent e műfaj. A 15. század végéről és az azt követő egy-két évtizedből fennmaradt jelenetek a lélekért harcoló jó és gonosz erőket is felvonultató Psychomachiával, illetve a szintén népszerű haláltánc műfajával vannak a legszorosabb rokonságban. Az 1508-as Nádor-kódexben található A test és a lélek vetélkedése inkább az első típushoz tartozik, míg az 1510-es Példák könyvében fennmaradt „Vado mori” jelenet egy szabályos haláltánc, melynek számos szereplője – a Bölcs, a Király, a Pápa, a Püspök, a Vitéz, a Vénember és még mások – a társadalom legkülönbözőbb rétegeinek képviselőit mutatja be a végső számvetéssel szembenézve. Mindezen játékoknak magyarországi őse lehet az a különleges falfestmény, mely a zselízi templomban maradt fenn 1388 tájáról, s melyet „Becsei György megítéltetése” címen emlegetnek. A freskó szereplői – az Ördög, az Őrangyal, a Lélek, Szűz Mária, Krisztus és az Atyaisten – a halott Becsei György tetteit veszik számba, s véleményük a szájukból kitekeredő beszédszalagon olvasható.
Végigtekintve a középkori dráma műfajain és azok magyarországi előfordulásain, elmondhatjuk, hogy bár a magyar kulturális fejlődés, s ebben is elsősorban a városi civilizáció elmaradt a nyugat-európaitól, s ez az irodalmi műfajok közül talán legjobban a dráma fejlődését vetette vissza, azért a kontinensen egységes szerzetesi-kolostori kultúra közvetítésével, ha egyszerűsített formában is, de nálunk is megjelentek a középkori színjátszás legfontosabb formái. A jelenetek és darabok írói valószínűleg kivétel nélkül szerzetesek és klerikusok lehettek, de azt is dokumentálni tudjuk, hogy a színpadra állításból, s végső soron a drámai műnem irodalmi fogyasztásából az erősödő céhes polgárság is kivette részét.
Nem szóltunk még az udvari kultúráról, melynek középkori magyarországi mibenlétéről mai napig is sok szakmai vita folyik. Kétségtelen azonban, hogy az udvari, a városi és az egyházi kultúra nem volt elzárva egymástól és e három kultúrkör sokféleképpen hatott egymásra. Az udvar és a világi adminisztráció jelentősen hozzájárultak az emberek vizuális látásmódjának formálásához, elég csak a hivatalosan szervezett spektákulumok széles skálájára gondolnunk, melyek az uralkodói bevonulásoktól és lovagi tornáktól a nyilvános büntetésekig és kivégzésekig terjedtek.
Végül, de nem utolsó sorban számításba kell vennünk a populáris kultúra hatását is. Sajnálatosan kevés az, amit a korai középkor magyar népi kultúrájáról tudunk. Bizonyos, a modern folklórban fennmaradt drámai játékokról mégis valószínűsíthető, hogy távoli ősük még a középkorban jöhettek létre pogány és keresztény elemek összeolvadásával. Ilyen az úgynevezett „regös misztériumjáték”, melyet Bucsu faluban gyűjtöttek. A hétrészes játékban megtalálhatók a római és kisázsiai eredetű Kalendae ünneplés nyomai, mely a szomszédos szlávok és bolgárok hagyományvilágában sem ismeretlen. A kalendae keresztényiesítése lett a karácsonyi ünnepkör, a „helyettesítéssel asszimilálás” ismert kultúr-mechanizmusának megfelelően. A karácsonyi jelenetek mellett egyéb keresztény elemek is megtalálhatók ebben a folk-misztériumjátékban, például megjelenik Szent István, aki egy csodaszarvas által kijelölt helyen apátságot alapít. Az eredeti bizánci-bolgár változatban Szent Eustachius felel meg első királyunknak, ez is a magyarrá befogadás érdekes folyamatát mutatja.
Becsei György megítélése. Freskó 1388 után
