Népzene és "feldolgozás"
Népzene és "feldolgozás"
Az autentikus népzene megismerése – a közkézen forgó teljesen elcsépelt mozgalmi és színpadi repertoárral szemben – az újdonság erejével hatott mind a zenészekre, mind a közönségre. A 70-es évek elején készült népdalfeldolgozások (Sebő- és Kolinda Együttes) olyan újszerűen hatottak, hogy mindenki az hitte – ma is így emlegetik -, hogy azok "feldolgozatlan eredetiségükkel" hatottak. Pedig az alkalmazott egyszerű zeneszerzői megoldások inkább emlékeztettek a középkori organális többszólamúság eszköztárára, mint a népzenei gyakorlatra. Ezek az egyéni megoldások, hangszerpárosítások aztán jó ideig követendő mintául szolgáltak a nyomukba lépő zenekarok számára, még ha azok fennhangon az autentikus népzenejáték fontosságát hirdették is. Így lett általános a citerához, tekerőhöz sőt a dorombhoz párosított nagybőgő, a bordunhangon kísért, vagy kvintpárhuzamokban mozgó énekszólamok stb.
