A szakmai háttér
A szakmai háttér
A 70-es évek klubmozgalmai mögött már 150 000 lejegyzett és rendszerezett dallam állt, sok új kutatási eredménnyel és gyakorlati tapasztalattal, különös tekintettel a táncokra és a hangszeres zenére. Ezek nagy segítséget jelentettek a falura induló és a hagyományt ezúttal nem csupán leírni, hanem a gyakorlatban is elsajátítani kívánó városi fiatalok számára. A zenetudósok által leírt népzenei dialektusok (Dunántúl, Alföld, Felvidék, Erdély és Moldva, Bukovina) jellegzetességei máig is élményszerűen megfigyelhetők a magyar nyelvterület legnagyobb részén. A dolog természetéből következik, hogy a legélőbb hagyománnyal a centrumtól távolabb, a magyarságot szétválasztó jelenlegi határokon kívül szembesülhetünk.
Nem lehet csodálni, hogy ez a még élő, alapjaiban újkori hagyományanyag hihetetlenül erős vonzódást váltott ki belőlünk. Nem kellett ahhoz semmiféle ideológia, hogy szépnek és megtanulandónak találjuk. A 18. századi közzenélés manírjaival élő hangszeres együttesek (vonós duók, triók, quartettek) tökéletes hangzása úgy volt jó, ahogy volt. Ugyanígy festett a dolog az eredeti funkciójában megfigyelt táncokkal is. Föl sem merült, hogy azokat valamiféle átdolgozással kellene – ahogy mondani szokták "korszerűsíteni", "a mai ember érzésvilágához közelebb vinni". Az az eretnek gondolatunk támadt, hogy azt úgy ahogy van, kellene megtanulni, a hagyományanyag szabályainak, működésmódjának alapos megfigyelésével.
S a gyakorlat igazolta az elképzelést: a megfejtett táncok eltanulása már valóban könnyedén ment, a paraszti életmód háttere sem kellett hozzá, mint ahogy azt a romantikusok, valamint a cinikusok hangoztatták. A megtanított diszciplínák révén a fiatalság nemhogy elvesztette volna, hanem éppen megnyerte a szakmai ellenzők által oly gyakran emlegetett "kifejezési szabadságot". Az elsajátított "grammatika" és az egyre gyarapítható "szókincs" birtokában egyfajta nyelvezethez lehetett jutni, s ez már a tanulás kezdeti szakaszában is az önkifejezés élményét nyújtotta. Pontosan úgy, mint a hagyomány eredeti állapotában. S ha ott a működő közösségek formálták ki e nyelvezetet, itt most fordított helyzet alakult ki: a teljes hagyományanyagból gondosan kiválasztott nyelvezet elsajátítása tette lehetővé új közösségek szerveződését, városi, helyesebben választható körülmények között.
Martin György, a Tudományos Akadémia népzenekutató csoportjának néptánckutatója lelkesen üdvözölte az elképzelést. Az ő nézeteit támogató zenészek, valamint a Tímár Sándor vezette Bartók Együttes tagjai alapították meg rövidesen a Táncháznak azt a tanítással is foglalkozó típusát (a Fővárosi Művelődési Ház körtermében), mely a későbbiekben egy mozgalom kiindulópontja lett.
