A Nyugat irodalomértelmezése
A Nyugat irodalomértelmezése
A Nyugat egymást követő három nemzedéke a nemzeti klasszicizmusénál korszerűbb irodalomfelfogást honosított meg. Írói, kritikusai tanulmányaikban, esszéikben olyan irodalomszemléletet dolgoztak ki, amely képes volt arra, hogy felölelje a magyar hagyomány teljes egészét, anélkül, hogy megjelöltek volna a múltban egy felülmúlhatatlan korszakot. A befejezetlen múlt e nyitott történetisége jellemezte Babits Mihály irodalomtörténeti írásait. A Petőfi és Arany (1910), Az ifjú Vörösmarty (1911), A férfi Vörösmarty (1911), Magyar irodalom (1913), Tanulmány Adyról (1920), A kettészakadt irodalom (1927) c. tanulmányában, valamint Az európai irodalom történetében (1934-35) bontakozott ki az új szemlélet. Ennek jegyében írta meg Schöpflin Aladár a modern magyar irodalomról szóló összefoglaló könyvét (A magyar irodalom története a 20. században, 1937), s ennek jegyében dolgozott a Nyugat első nemzedékének legtöbb kritikusa.
Az első nemzedék az irodalom megközelítésmódját is megújította. Ignotus (Veigelsberg Hugó 1869-1949), Osvát Ernő (1877-1929), Hatvany Lajos (1880-1961) a kritikai impresszionizmus módszerét követte, Balázs Béla (1884-1949), Fülep Lajos (1885-1970), Lukács György (1885-1971) a szellemtörténeti irányt honosította meg. Lukács fiatalkori pályaszakaszának nemzetközileg is kiemelkedő munkája volt regényelmélete (Die Theorie des Romans, Berlin, 1920). Későbbi pályaszakaszaiban a marxizmus elméletéhez fordult, s ennek is nemzetközileg egyik legjelentősebb esztétája és filozófusa lett.
A második nemzedék, a két világháború közötti korszakban folytatta a szellemtörténeti irányt. Közéjük tartozott többek között Baránszky Jób László (1897-1987), Kerecsényi Dezső (1898-1945), Barta János (1901-1988), Halász Gábor (1901-1945), Cs. Szabó László (1905-1984). Átfogó igényű, nagyobb vállalkozásaik közül Szerb Antal (1901-1945) két irodalomtörténeti összefoglalása emelkedett ki (Magyar irodalomtörténet I-II, Kolozsvár, 1934; A világirodalom története I-II, 1941), melyek a Nyugat szellemiségét folytatták. Thienemann Tivadar (1890-1985) írta az első korszerű irodalomelméleti összefoglalást (Irodalomtörténeti alapfogalmak, 1930). Tudománytörténeti szempontból is fontosak voltak Németh László (1901-1975) irodalomtörténeti esszéi, tanulmányai, melyek a népi mozgalom ideológiájához tartoztak. A harmadik nemzedék tagjai (Waldapfei József 1904-1968; Bóka László 1910-1964; Kardos Tibor 1908-1973; Mátrai László 1909-1983; Tolnai Gábor 1910-1990; Rónay György 1913-1978; Sőtér István 1913-1990) pályakezdésük szakaszában ugyancsak a szellemtörténeti irányt követték, később – Rónay kivételével – a marxizmus hatott rájuk.
