Móricz Zsigmond: ÉDES KICSI BIMBÓM
illatos, szép, sok, sok virág,
édes, bájos, feslő, nyíló,
Csöpp fiamra hajló, hulló.
holtig őrzöm a szívemben.
Pompa, ünnep, suttogó szó,
könny és búgás, halkan hangzó;
ijjedelmek ülnek körűl,
nagy, fekete, lomha árnyak,
mik szivemre kínnal szállnak;
bent fúlnak, nem nyerve hangot;
meredt, tompa, hályog szemek,
minden fakó, ónos, remeg;
mi volt, mi van és mi lesz még!
Élet! Halál! Öröm! Átok!
Ravatalnál állok, állok...
Ment szépen, csendesen.
Az életgép ezt is lejárta,
mint rendesen.
Bölcsen. Józan. Tudom
ez rendes. Ez az élet. Így jár
a kész uton.
Piros, pufók, remek.
Szél kelt és rá betegség. Véged.
Apád temet.
Ez így megy mindenütt.
S az is, hogy arccal vág le földre,
amint leüt.
hol gyász tanyáz... |
hol jól vagyok... |
kis szék jegeszt... |
kacaj, mesék... |
játszóháza... |
rád ő nevet... |
csak megjelen... |
elhalsz bele... |
hol gyász tanyáz... |
belém sajog... |
Meglendül az ág.
A rémület rajtam
átrohan, át.
Vidám, ami él.
Csak szívem, a sajgó
fél, fél, fél.
lásd az ég nem könyörűl.
Bimbónk, kettő leszáradt,
rajtunk a bánat.
rés nyíljon a fellegen.
Könnyek árja apadjon,
csókunk fakadjon.
lelked a lelkem várja.
Vihar után hő nap ez:
újra virág lesz.