Kosztolányi Dezső: FEHÉR TEMETÉS
hahotázó hózivatarba, ködbe,
gyászfüstölőt lógázva, összetörve,
halott szerelmem sírva temetem.
sikoltva egy leány előtt vezeklek,
hamu gyanánt hullnak reám a pelyhek
s a lelkem is csupa fagyos virág.
s tüzes szívekkel búcsuzunk mi tőlük,
ezer fehér csókunk a szemfedőjük.
Olyan gyötrelmesédes, oly mesés
ez a fehér, mosolygó temetés.