Katona József: A Holdhoz
játszi tárgya az édes andalodásnak!
lankadíts le hideg tüzeddel ezen hűs
domb fűvei közt. |
Anyja a körülötted égve enyelgő
csillogós csecsemők ezernyi sorának!
nyújtsd dajkakarod! |
téged alkota már a Gerjedelem ma
Istenének: előtted ömledeznek az édes
s a bús kebelek. |
mindazon heves érzemény kirebegni
a hideg levegőbe, mellyben alélgat
a tűredelem - |
a Szerencse ölébe' szunnyadozó sziv
hál'adatja - midön kivonja magát, s le-
rogy színed előtt. |
rejtekébe vonúlt homály közepén néz
fel reád, kebelekre öszveborúlva
két boldog alak; |
elrepűle belőllök: angyali álom
játssza ott csak az égi boldogulásnak
szent érzeteit. |
várja kellemetes varázsidat ott egy
lanyha csókod elébe hengeredő kis
völgy csermelye, s az |
andalog. - Siet öszve a patakocska
habja, hogyha ezüstös arculatod förd
rezgő tetején. |
még az Est leesett siralmit is a fű-
szálakon lebegik feléd enyelegve
a szűz Zephirek. |
hói tornyozatot leverve ha ált'törsz -
üdvözölve köszönti jöttödet a fényt
nyert hűs levegő; |
csettögő levelén pihenni leszállott
fényke foltodat akkor ollyan igen kész
ringatni vele. |
a Szerelmese enyhü oldala mellett
álmot urbikoló kis Gerlicehím a
szűk fészek előtt. |
fényt azon ragyogó bogárka az éjben,
melly tüzet vet amott az elmaradott út
hökkent fiának. |
tévelyedt. Tereád esenkedik a Nap
tűzvilága vegyes zajába' kifáradt
Bölcs agyveleje. |
a szigor temető kereszti között egy
sirhalom tetején szülői után El-
érzékenyedett. |
csak te öntsz örömöt kisirt szemein szép
özvegy Alcionénak ablaka sárgúlt
pirzöldein ált': |
várja vissza az elrabolt Napot - a ki-
tépetett csemetét - reménye reád! te
egy Istene vagy! |
mécse a hideg éji borzadozások
gyáva rabjainak! jövel, jövel, óhajt
hűs pázsitom is. |
rád tekéntek ezen magánybol elázott
arccal - ah, hideg éj királyi Kegyesse,
vedd ált' ez özönt! |
fáradott maradéka majd aluvó szép
Gyilkosom szemein leül Lugosának
árnyéka között: |
kármin ajkira könnyemet, s vegyesitsd be
játszi álma közé varázs susogással,
hogy érte folyott. |