Dsida Jenő: Erdei ösvényen
estébe visz-visz nagysörényű lovacska.
A ballagás a fontos, a menetelés,
a foganó vándordal,
az avaron dobogó léptek el-nem-akadása.
ágról ágra,
megülik harmatos kalapomat.
Tudom: itthon vagyok a földön,
anyám, dédanyám termékeny csókja suhog a lombverésben.
Orromban szeretőm hajának illata csikland.
énekeljünk!