VI. SZÍN.
Ezt Róma daczára tette; s többet is.
Alexandriában, így írják nekem,
A piaczon ezüstös emelvényen,
Ő s Cleopatra arany széken ültek
A nép előtt; lábuknál Caesarion,
Kit atyánk fiának mondanak, s a több
Bitang, bujálkodásuk fajzati.
Ott ő Egyiptom trónjához adá
Korlátlan birtokúl e nőnek alsó
Syriát és Cyprust, Lydiát.
S imezt |
A játék nyilt terén! |
Fiait. Sándornak adta Médiát,
Meg Parthiát, Arméniát.
Ptolemaeusnak Syriát, Ciliciát,
S Phoeniciát. Az asszony e napon
Mint Izis istennő öltözködék,
Mit többször is tett, hallom.
Tudja meg |
Sértve már is gőgje által,
Egészen hadd forduljon ellene!
A nép tisztába’ van! S még ő mer, im,
Vádolni mást!
Kit?
Caesart; hogy midőn |
Nem adtuk néki a sziget felét;
Meg, hogy nehány hajóját vissza nem
Küldők; haragszik még, hogy Lepidust
Hármunk közül kitettem s javait
Lefoglalám.
Felelni kell ezekre!
Már megtevém. Úton van hírnököm.
Megírtam: Lepidus minő kegyetlen
Lőn, hatalmával mint élt vissza; hogy
Megérdemelte sorsát. Részt adok,
A mit foglaltam, abból; csakhogy ő is
Arméniából s minden hódított
Országiból megosztozzék velem.
Ő soha erre rá nem áll.
Úgy én sem arra, a mit ő kiván.
Octavia, Kisérettel jő.
Üdv, Caesar és uram! Üdv, drága Caesar!
Hogy eltaszítva, így kell látnalak!
Nem, eltaszítva nem vagyok, ne mondd!
Nem lopva jösz-e? – Oh, nem úgy jövél,
Mint Caesar húga! Antonius nejét
Egy tábor illetné előfutárul,
És közeledtét lovak nyerítése
Jelentené előre; emberek az
Útszéli fákon, égve epedő
Kiváncsiságtól, sőt a pornak is
Az égre kéne fölverődnie
Kiséreted nyomán. De úgy jövél
Rómába, mint vásárra induló
Paraszt leány; üdvözletünket is
Kijátszva, s ah, ki üdvözölve nincs,
Gyakran szeretve sincs! Elődbe kellett
Voln’ mennünk szárazon, vizen, s akár
Merről jövél: riadva köszöntenünk!
Oh jó uram!
Nem kényszerítve jöttem így, hanem
Jó szántomból. Uram Antonius,
Hallván, hogy harczra készülsz, vélem is
Közlé a gyászhírt. Kértem őt, bocsásson
Haza.
S megadta könnyen; hisz ez őt
Vágyával összehozza!
Ne mondd, uram! |
Szemmel kisérem őt; a szél nekem
Hírt hoz felőle. Hol van ő?
Uram |
Szegény hugom, csalódol! |
E nő kezébe adta; s most a föld
Királyait fegyverzik ellenünk.
Bocchus velök tart, Lybia királya,
Archelaus, a Cappadociáé,
S Philadelphos, a paphlagón; a thrák
Adallas, az arab Malchus, s Heródes
Zsidó király; Pontus királya is;
Meg Mithridates, a comagenci;
S Polemon és Amintas, lycaoni
És méd királyok; s még egy hosszu sor!
Oh jaj nekem! ki két gyülölködő
Kedves között osztám meg szívemet!
Légy üdvöz itt. Csak leveled miatt
Késett megindulásunk, míg kitűnt,
Hogy csalva vagy s mi fenyegetve. Most
Nyugodj’ meg; és ne bántson e nehéz
Idő viszálya, mely nyugtodra tört;
De hagyd kimért útján a végzetet,
S ne panaszold! – Üdvözlek újolag,
Legkedvesebbem! – Oh, méltatlanabból
Bántak veled, mint elgondolható;
De a nagy istenek a bosszuállást
Reám bízák s barátaidra. Légy
Nyugodt! s megint s ezerszer üdvözölve!
isten hozott!
Nemes hölgy, üdvözöllek! |
Csak a gyalázatos bujálkodó
Antonius taszít el, birodalmát
Kéjhölgyre bízva, a ki ellenünk
Ingerli azt.
Való ez, oh uram?
Kétségtelen! De tűrelem, hugom!
Még egyszer üdvözöllek, édesem! | (Mind el.) |