DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY

Full text search

DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Államtitkár úr, nem áll módomban elfogadni a választ. Én azt nagyon sajnálom, hogy a személyemen keresztül egy ilyen fontos témában nem a témáról, azaz a kórházi adósságállományról folyik a vita. (Tállai András: Kétszínű Jobbik!) A személyes támadásokat természetesen a továbbiakban is állni fogom, hiszen a téma az igazán fontos, illetve mindenképpen annak a megvitatása, hogy a felelősséget ki viseli, ki viselheti azért, hogy az egészségügy jelenleg így áll.
Ami viszont fontos: a valódi problémával, a kórházi adósságállomány gyarapodásával kapcsolatos kérdésekre szerettem volna válaszokat hallani, annak a megállítására szerettem volna választ kapni, vagy arra szerettem volna választ kapni, hogy miért generálódik állandóan, hogyan fogjuk ezt megszüntetni, és nem arra voltam kíváncsi, hogy önök szerint milyen okok vagy hogyan állnak az úgymond menekülésalapú egészségügyi jövő, a menekülésalapú egészségügyi jelen mögött, hanem arra szerettem volna választ kapni, hogy mik a konkrét tervek a jövőre nézve. Erről sajnos semmilyenfajta tájékoztatást nem kaptam. Talán a kormány nem is rendelkezik ilyen tervekkel ezen a területen. Köszönöm szépen. (Közbeszólás a Jobbik soraiban: Úgy van! - Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit