VÉCSEY LÁSZLÓ,

Full text search

VÉCSEY LÁSZLÓ,
VÉCSEY LÁSZLÓ, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ezúton tájékoztatom az Országgyűlést, hogy 2016. december 1-jén a házszabály 46. §-a alapján a Törvényalkotási bizottság megtárgyalta a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvényt és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló T/12738. számú törvényjavaslatot, és ahhoz a bizottság 25 igen szavazattal, 5 nem ellenében és 5 tartózkodás mellett összegző módosító javaslatot és összegző jelentést nyújtott be. Az összegző módosító javaslat tartalmazza egyrészről a Gazdasági bizottság részletes vitát lezáró módosító javaslatát, továbbá a Törvényalkotási bizottság saját indítványát, amely egy pontban pontosítja a szakbizottság irományát.
A Törvényalkotási bizottság által támogatott tartalmi módosítások közül szeretnék kiemelni néhányat. A jelenlegi joggyakorlatban például problémát okoz annak a helyzetnek a kezelése, amikor az ajánlatkérő szakemberekre vonatkozó adatokat értékel, a felolvasólapon szereplő adatokat azonban az ajánlatban csatolt dokumentumok nem megfelelően támasztják alá. Jelenleg vitás a gyakorlatban, hogy az ilyen hibák mennyiben pótolhatók, illetve milyen jogkövetkezménye van az adatoktól való eltérésnek. A módosítás ennek a helyzetnek a kezelésére vezet be egy olyan áthidaló megoldást, amely egyrészt biztosítja az alapelveknek megfelelést, másrészt ugyanakkor tekintettel van arra az érdekre, hogy minél több ajánlat érvényesként vehessen részt a további eljárásban.
A törvényjavaslathoz érkezett társadalmi észrevételeket figyelembe véve könnyítést tartalmaz a vállalkozások számára. A nemzeti eljárásrendben az eljárás iránti érdeklődést jelző nyilatkozat elektronikus megtételéhez a továbbiakban nem szükséges elektronikus aláírás. A jogalkotó figyelembe vette, hogy ez a nyilatkozat a jellegénél fogva még nem igényel olyan szintű hitelességi követelményeknek való megfelelést, mint például az ajánlat vagy a részvételi jelentkezés benyújtása. A vállalkozások eljárási részvételét ugyanakkor jelentősen könnyíti, ha egyszerű e-mailben is jelezhetik érdeklődésüket az eljárás iránt.
Az összegző módosító javaslat értelmében továbbá az ajánlatkérő nem az összefoglaló tájékoztatásban, hanem az ajánlatok, illetve a részvételi jelentkezések bontásakor ismerheti meg, hogy mely gazdasági szereplőknek küldte meg saját kezdeményezésére az eljárást megindító felhívást. A módosító javaslat figyelembe veszi, hogy a gazdasági szereplők összefoglaló tájékoztatásban történő megjelölése a piacon versenyt torzító magatartásokhoz vezethet.
Nagyon lényeges, hogy az elfogadott módosító javaslat az alvállalkozói közvetlen kifizetés intézménye helyett a kamarák és a vállalkozói érdekképviseleti szervezetek kifejezett kérésére az ellenérték kifizetésére vonatkozóan a 2015 novembere előtti szabályozáshoz kíván visszatérni. Ennek megfelelően végrehajtási rendeleti szinten a fővállalkozó kétlépcsős kifizetése váltaná fel a jelenlegi szabályokat. A visszajelzések szerint problémát jelent, hogy a jelenlegi szabály a gyakorlatban nehezen alkalmazható; az ajánlatkérőknek sok szerződést kell kezelni; az alvállalkozók kifizetésének ütemezése pedig nem esik egybe a fő szerződés fizetési ütemezésével, így egyes alvállalkozók még később juthatnak a pénzükhöz.
A normaszöveg, szintén a kamarák és a vállalkozói érdekképviseleti szervezetek álláspontját figyelembe véve tartalmazza, hogy építési beruházás esetén az alvállalkozói teljesítés összesített aránya nem haladhatja meg a szerződés értékének 65 százalékát. A módosítás indoka, hogy a hazai vállalkozások visszajelzése alapján az 50 százalékos, alvállalkozásra vonatkozó korlátozás a hazai kis- és középvállalkozásokat hátrányosan érinti, tekintettel arra, hogy az építőipari piacon nagy számban működnek az építési munkák egy-egy részére szakosodott kisvállalkozások, amelyek tipikusan alvállalkozóként működnek közre a teljesítésben.
A TAB további saját indítványa a támogatás fogalmát pontosítja. A pontosítás tisztázza, hogy az adózó által adókedvezményként érvényesíthető adófelajánlás nem esik a támogatás Kbt. szerinti fogalmába.
Az elfogadott módosítások is jól mutatják, hogy a jogalkotó igyekszik még vállalkozóbarátabbá tenni a közbeszerzési eljárásokat, szélesítve az ajánlattevők körét, ezzel is fokozva az ország versenyképességét. Kérem tisztelt képviselőtársaimat a törvénymódosítás támogatására. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit