DR. TÓTH BERTALAN,

Full text search

DR. TÓTH BERTALAN,
DR. TÓTH BERTALAN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! A törvényjavaslat a kormány által 2015 februárjában létrehozott, 100 millió forintos alaptőkével és 2,9 milliárd forint tőketartalékkal rendelkező, az MFB Zrt. tulajdonába tartozó Központi Adatgyűjtő és Feldolgozó Zrt. - ennek rövidített neve a KAF - tevékenységére vonatkozó szabályokat épít be a földgázellátásról szóló törvénybe. A törvényjavaslat elsődleges célja a kormányzati indoklás szerint, ahogy most is hallhattuk, egy olyan adatgyűjtő és adatfeldolgozó, továbbá elosztórendszeri elszámolási feladatok ellátásában közreműködő rendszer létrehozása, amely átláthatóvá és ellenőrizhetővé tenné az elosztói elszámolások rendjét. A törvényjavaslat szerint új engedélyköteles tevékenységként nevesíti a központi adatgyűjtő és feldolgozó rendszer működtetését és a tevékenység végzéséért új rendszerhasználati díjat, úgynevezett elszámolási díjat vezet be.
(Az elnöki széket dr. Latorcai János,
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
 
A törvényjavaslat indoklása szerint a cél a földgázelosztó-rendszeri elszámolások alapját képező mennyiségi felosztás, egy független, piaci érdekektől mentes központi adatgyűjtő és feldolgozó rendszert működtető engedélyes létrehozása jogszabályban meghatározott módon. Álláspontunk szerint, míg az a probléma, amelyet az államtitkár asszony is felvetett, valós és azzal foglalkozni kell, de ennek a javaslatnak a törvényben és az indoklásban megfogalmazott indokokon kívül és azon túlmutató valódi célja, hogy a kormány és Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter irányítása alatt létrejöjjön egy olyan adatbázis, amelyből gyakorlatilag mindenkinek, minden természetes és jogi személynek a földgázhasználati adatai naprakészen rendelkezésre állnak majd. A rendszerüzemeltetők, szállítási rendszerüzemeltetők, elosztók, tárolók arra lesznek kötelezve, hogy a saját adatbázisaikat, nyilvántartásaikat elektronikus úton kössék össze az állami KAF-fal, az adatkezelő központtal, sőt kereskedőváltáshoz is szükséges lesz ennek az adatkezelő központnak történő bejelentés. Mindez álláspontunk szerint egy olyan orwelli világot idézhet, már csak egy lépésre vagyunk ettől, ahol az államnak arról is meglehetősen pontos adata lesz, hogy melyik családban hány órakor fürdetik majd a gyermeket, hiszen ha gázzal melegítik a vizet, akkor ennek a fogyasztási tételnek is meg kell jelennie ebben az adatbázisban.
Az elosztók és a kereskedők közötti elszámolások rendjével kapcsolatban, amely valós probléma és tárgyalásos úton eddig nem sikerült rendezni, ahogy már említettem, a törvényjavaslat szerinti megoldás költségei, amely ebből a szempontból közpénz, hiszen eddig közel 3 milliárd forintot tett be az állam ebbe a cégbe, tehát ezek a költségek nem állnak arányban azzal a haszonnal, amit el kívánnak érni, hiszen itt 3 milliárd forint közpénzről van szó. Ezenkívül a 2017. január 1-jén hatályba lépő 100/A. § (2) bekezdése alapján felszerelendő távmérési eszközökkel az elosztói elszámolási problémák gyakorlatilag megszűnnek, ezért sem érthető, hogy mi a valós célja akkor ennek a jogszabálynak, hacsak nem az, hogy olyan adatokhoz kíván hozzáférni ez az adatkezelő, illetve a magyar kormány, amely eddig nem állt rendelkezésére. Ráadásul az elosztói elszámolásokkal kapcsolatos vitás ügyek megoldására álláspontunk szerint a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal is alkalmas lehet, tehát nem kellett volna ehhez létrehozni egy új szervezetet.
(12.00)
A KAF egyelőre nem végez rendszer-üzemeltetési és rendszerirányítási feladatokat, de gyakorlatilag minden ehhez szükséges adattal rendelkezni fog. Ez lehet még egy olyan következő lépés, egy következő cél, hogy rendszerüzemeltető és rendszerirányítási feladatot ellátó szerv is lehessen ez a cég.
Mindez álláspontunk szerint ellentétes lehet az uniós szabályokkal.
A törvényjavaslat a KAF fő feladatairól szól, vagyis lesznek neki más feladatai is, de ezek nem ismertek, így jogalkotási szempontból is problémás, hiszen az összes feladatát törvényben kellene meghatározni, de jelen esetben ezt a jogszabályban nem látjuk.
Nem ismert az elszámolási díj tervezett mértéke - itt még maga a jogszabály említi, viszont a mértéket nem ismerjük, csak ezt a 3 milliárd forintos adatot, amivel elindult ez a társaság -, a KAF által átveendő elosztói feladatok tartalma, mi az, amit a KAF végez az elosztók helyett, lesz-e köztük például - ahogy említettem már - rendszerüzemeltetői feladat.
Összességében a javaslat álláspontunk szerint feleslegesen drágíthatja a földgázellátást, ha ez a díj bevezetésre kerül. Gázvezetéken keresztül segít az államnak belopakodni minden háztartásba, és szellemisége ellentétes az Unió egységes energiapiacára vonatkozó célkitűzésekkel, hiszen egy olyan társaságcsoportnál koncentrálódik minden piaci adat, amely társaságcsoport egyébként érdekelt a versenypiaci és az egyetemes szolgáltatási földgáz-kereskedelemben, hiszen a Magyar Fejlesztési Bank a tulajdonosa, ami még tulajdonosa más egyéb állami energiacégeknek.
Tehát visszatérve a valós, illetve az önök által megfogalmazott és a törvény indoklásában is leírt célhoz, hogy független szervezet jöjjön létre, ez nem valósul meg, hiszen a Magyar Fejlesztési Bank a tulajdonosa, az a Magyar Fejlesztési Bank, amely akár az energiaellátásban és a versenypiacon szerepel, tehát ez a függetlenség megkérdőjelezhető. Éppen ezért, ezek miatt az indokok miatt a Magyar Szocialista Párt nem támogatja ennek a törvényjavaslatnak az elfogadását.
Így a végére természetesen meg kell említeni, hogy nagyon bízom benne, hogy megint nem arról van szó, hogy hozunk egy jogszabályt, egy törvényt, a magyar parlament elfogadja, és ebből megint mások nyerészkedhetnek majd, ahogy történt itt az elmúlt években a MET-gázlopási ügyben, ahol egy miniszteri rendelet és annak folyamatos meghosszabbítása miatt kaptak lehetőséget arra, hogy olcsó gázt hozzanak be Ausztria felől, a képviselőtársam is említette, hogy volt erre lehetőség, és ez sajnos nem a magyar fogyasztókhoz jutott el, hanem offshore-lovagok, kormány közeli gazdasági háttéremberek közel 150 milliárdot kaszáltak ebből az ügyletből.
Én bízom benne, hogy ez a jogszabály nem egy ehhez hasonló történetet készít elő. Köszönöm szépen.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit