TELEKI LÁSZLÓ,

Full text search

TELEKI LÁSZLÓ,
TELEKI LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! 2014. június 6-án nyújtották be a képviselők először azt a törvényjavaslatot, amit azután visszavontak. A most napirenden lévő javaslat T/463. számon az újabb változata. Mielőtt erről az újabb változatról beszélnénk, érdemes az előzményekről is néhány szót váltani.
2009. november 9-én, tehát a baloldali kormányzás időszakában fogadta el az Országgyűlés a magyar jelnyelvről és jelnyelvhasználatról szóló törvényt. A törvényjavaslat általános vitájában több felszólaló annak a jelentőségét emelte ki, hogy a jelnyelvnek mint önálló és természetes nyelvnek a törvényi elismerése fontos, ám nem elégséges lépés abban, hogy a magyar jelnyelvet használó közösség tagjai egyenlő esélyű hozzáférést kapjanak az oktatáshoz, kultúrához, információhoz és a közszolgáltatáshoz.
Tisztelt Országgyűlés! Azóta eltelt öt év anélkül, hogy a kormányzat bármit tett volna ebben az ügyben, azon kívül, hogy a jelnyelvet a magyar kultúra részeként elismerte, és a védelmét az Alaptörvényben deklarálta. A kinyilatkoztatás üres beszéd maradt. Az államilag finanszírozott, ingyenesen igénybe vehető jeltolmács-szolgáltatásban dolgozók évek óta küszködnek, az állami finanszírozást késve kapják meg, a tolmácsolás óradíja, ami a minimálbér 8 százaléka, csekély mértékben emelkedett. Az érintetteket - a kizárólag jelnyelven kommunikálni képes honfitársainkat - a rokkantnyugdíjak elvétele is sújtotta.
Persze, van előrelépés is: kormányzati vagy a kormányzati tűzhöz közelebb lévő szervezetek látványos eredményeket is fel tudtak mutatni. Az új online tolmácsrendszer uniós forrásból valósult meg, kár, hogy az Európai Unió nélkülözhetetlen pénzügyi segítségéhez sem férhet hozzá akármelyik jeltol-mácsszervezet. Vannak, akik emiatt a jeltolmácsolás területén is a szolgáltató piac újrafelosztásáról beszélnek.
Tisztelt Parlament! Mi azt állíthatjuk, hogy a jelen törvényjavaslat jó szándékú lehet ugyan, de elhallgatja a jelnyelvi tolmácsolás területén lévő komoly problémákat. A most előttünk fekvő törvényjavaslat képviselői önálló indítvánnyal került a tisztelt Ház elé. Ez két dolgot is jelenthet egyszerre. Az egyik az, hogy a törvényjavaslat benyújtása előtt - szemben a 2009-ben elfogadott törvénnyel - a jelnyelvi tolmácsolással foglalkozó szervezetekkel nem folytattak szakmai egyeztetést arról, hogy ezen szabályozási területen volna-e még más tennivaló a jelnyelvi pótlék bevezetésén kívül. Másrészt igazolni látszik az a feltevés is, hogy az állam a jeltolmácsolás területére is kivetette hálóját, csak ehhez nem közvetlenül a kormányzat adja a nevét.
Ezt az értelmezést erősíti, hogy a törvényjavaslat újabb változatában egy lényeges különbség van a korábbihoz képest. Az előző változatban a jelnyelvtudást igazoló felsőfokú tanúsítvány a kormánytisztviselőknél az illetményalap 100 százaléka volt, mostanra ez - hogy, hogy nem - 50 százalékra csökkent.
(15.20)
Ugyanúgy megfeleződött a középfokú tanúsítvány birtokosának járó pótlék is. Jó lenne tudni, hogy mi a változás oka e rövid időn belül. Nem változott viszont, hogy a törvényjavaslat hatálya nem terjed ki a civil szervezeteknél foglalkoztatott jeltolmácsokra; láthatóan az a szándék, hogy az állami szférában megteremtődjenek a feltételei annak, hogy a hatósági vagy a szolgáltatási feladatellátás során ne külső tolmácsot vegyenek igénybe. Erre kétségkívül ösztönöz az, hogy a jelnyelvi tudást anyagilag honorálja az állam ezzel a törvényjavaslattal.
Tisztelt Országgyűlés! Az a kérdés is választ érdemel, hogy a civil szervezeteknél foglalkoztatott jeltolmácsok közreműködésének feltételeit mikor kívánják az előterjesztő képviselők vagy a kormány javítani. A jelnyelvi tolmácsolás speciális tudást igényel. Véleményem szerint nagyobb megbecsülést és elismerést érdemel. Kár, hogy a törvényjavaslat ebben csak egy kis lépést tesz előre. A Magyar Szocialista Párt frakciója benyújtotta a módosító indítványait, amennyiben a kormánypárt támogatja, abban az esetben mi is támogatjuk a törvény módosítását. Tesszük ezt azért, mert mi is fontosnak tartjuk, mint ahogy elhangzott a felvezetőben a vezérszónokoktól, de látjuk azt a különbséget, amit el is mondtam, hogy nem értjük a miértjét, hogyan történhetett meg, hogy júniustól egy hónap sem telt el, és változott az a gondolkodásmód, amit a törvénymódosításban láthatunk.
Azért tartjuk ezt fontosnak és furcsának, mert ha egy hónappal ezelőtt az egyiknél 100 százalékot írtak elő a felsőfokú jelnyelvtolmácsolásnál, a másiknál pedig 60 százalékot, 15 százalékot pedig az alapfoknál, ha ezt komolyan gondolták egy hónappal ezelőtt, azt gondolom, akkor fontos lenne most is, hogy ugyanezt a százalékot tartsák. Ezért nem tudjuk nagyon elfogadni a módosítást. Másrészt különbséget tesznek a közalkalmazottak és a köztisztviselők között. Azt gondolom, mindkettő elfogadhatatlan számunkra. Ezért fontosabbnak tartanánk azt, hogy egyenlően próbálják ezt a kérdést kezelni. Fontosnak tartjuk azt, hogy az első javaslatukat tartani kellene, mert minél magasabb összeget kellene biztosítani azoknak, akik egyébként nagyon fontos munkát végeznek ezzel a tevékenységgel, és - mint ahogy elmondtuk - speciális tudást kell hogy igényeljen ez a munka. Tehát ezért nagyon fontosnak tartjuk, hogy ez akár magasabb összeggel legyen honorálva.
Ugyancsak nagyon fontos kiemelni, hogy a törvénytervezetben benne van az is, hogy addig nem kaphat semmilyen pótlékot az illető személy, amíg azt a bizonyos összeget le nem dolgozza, amit biztosítanak a továbbképzésére, illetve a jelnyelvtudás megszerzésére. Azt mondjuk, hogy ezt is át kellene gondolni, mert ha valakit elküldenek, vagy éppen meg akarja szerezni ezt a tudást, akkor azt úgy kellene támogatni, hogy nem sújtják azzal, hogy majd akkor fogják elfogadni vagy teljesen legalizálni az ő bizonyítványát, vizsgáját, ha már egy idő eltelt. Azt mondom, hogy attól a pillanattól kellene ezt megtenni, amikor a vizsgát megszerezte, nem pedig a későbbiek folyamán kellene a 100 vagy 60 vagy éppen a 15 százalékot adni.
Ezekből a kérdésekből kiindulva mi a magunk módján támogatni kívánjuk ezt a törvénytervezetet. De még egyszer szeretném kiemelni, hogy csak azzal a feltétellel tudjuk támogatni, ha a módosító javaslatainkat el tudják fogadni.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit