DR. DEUTSCH-FÜR TAMÁS

Full text search

DR. DEUTSCH-FÜR TAMÁS
DR. DEUTSCH-FÜR TAMÁS (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Én azt már megszoktam, hogy ebben a Házban, de azt kell mondanom, hogy ebben az országban is bárkinek ügyes-bajos dolga van, akkor ön is személy szerint, kormányának valamennyi tagja a problémával rendelkezőket sértegeti. Most ön engem sértegetett; ez engem nem érdekel. (Felzúdulás, közbekiáltások az MSZP soraiból.) Ugyanakkor azt gondolom, a probléma az, hogy ön nem csupán engem sértett meg, hanem az ön által vezetett minisztériumhoz tartozó hivatal törvényt sértett.
Nem emlékszem arra, hogy a hétvégén a Gyurcsány-kormány naptárreformot hajtott volna végre. A választási eljárásról szóló törvény szó szerint úgy fogalmaz, hogy a beérkezés napján kell felterjeszteni a beérkezett panaszokat. Ezt önök nem csinálták meg. Most a felelősséget a Legfelsőbb Bíróságra próbálja áthárítani. Önnek ez az állítása nem felel meg a valóságnak, hiszen a mai sajtóban megjelent a hír, hogy a Legfelsőbb Bíróság már vasárnap ítélkezett volna ezekben a kérdésekben, ha önök felterjesztik a javaslataikat.
Így tehát azt tudom önnek mondani (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy egyetlenegy lehetséges válasza lett volna: elismeri, hogy törvénysértő volt a magatartásuk, és ezzel kapcsolatban vizsgálatot rendel el. De ön ezt nem ismerte el, hanem engem sértegetett. Sajnos hozzá kell, azt gondolom, ehhez szokunk. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit