LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Urak! Mintegy másfél órával ezelőtt a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának általános véleményét összegeztem, ami az idő szorításában értelemszerűen nem tartalmazhatta azokat az akár személyes gondolatokat és észrevételeket, akár azokat a részleteket, amelyek a jelentés tanulmányozása közben bennem felvetődtek. Ezekről szeretnék még röviden szólni.
Szívügyem a kistelepüléseken működő életképes és jövőképes iskolák fennmaradása és az itt tanuló tehetséges gyermekek felkarolása. Örömmel láttam a jelentésben az Arany János tehetséggondozó program eredményeit. A program keretében mintegy 1600 olyan kistelepülésen élő középiskolás tanulhat, akik önhibájukon kívül valamilyen okból hátrányos helyzetűek, de szorgalmuk és igyekezetük alapján korábbi iskolájuk tantestülete ajánlotta őket erre a lehetőségre. Remélem, hogy az eredmények ismeretében növekvő létszámban továbbfolytatódik ez a program.
A kistelepüléseken tanulók kiemelkedését célzó programot a közelmúltban egyébként alaptalan sajtótámadás is érte, például egy nagy példányszámú napilap állítása szerint ez a program kirekesztő jellegű. Az ilyen alaptalan állítások miatt is örülök annak, hogy a jelentés tárgyszerűen azt is tartalmazza, hogy az Arany János tehetséggondozó program keretében már például három roma kollégium is működik a tehetséggondozás roma alprogramjának keretében.
Többen felvették, hogy elmélyülten és részletesen foglalkozik a jelentés a fogyatékkal élők helyzetének javítása érdekében kifejtett hatósági erőfeszítésekkel, tanulási, munkavállalási, lakáshoz jutási, közlekedési és sportolási esélyeik javításával. Úgy érzem, hogy az elért eredmények korrekt közlése megalapozza annak az esélyét is, hogy a jövőben az eddigi iránynak megfelelően folytatódnak a fogyatékkal élők helyzetének javítása érdekében meghozott konkrét, gyakorlati kormányzati intézkedések.
Tisztelt Ház! Szomorúan olvastam, hogy a jelentés kétszer is kiemeli szűkebb pátriám, Bács-Kiskun megye “előretörését” a fiatalkori bűnelkövetők statisztikájában. Magam közelről látom a megyei rendőr-főkapitányság erőfeszítéseit, például a tanyavilágban, ahol a csak időlegesen lakott épületek szinte csábítják a bűnre az erre fogékonyakat; és jól ismerem a lakosság önvédelmi készségét és képességét is. Nem vigasztal, hogy az ország fejlettebb területein, például a szomszédos Pest megyében vagy Budapesten lényegesen magasabb a fiatal bűnelkövetők aránya, mert a korábbi helyzetünkhöz viszonyítva Bács-Kiskun megyében minden hatósági és lakossági erőfeszítés ellenére romlott a közbiztonság.
Mi lehet a megoldás? Részben érdemlegesen növelni kellene a tanyás régiók rendőri védelmét biztosító anyagi forrásokat, és erről már sok szó esett a költségvetési vita során a tisztelt Házban. Remélem, hogy a jelentésnek Bács-Kiskun megyére vonatkozó súlyos megállapításai is arról győzik meg képviselőtársaimat, hogy tavaly nem alaptalanul nyújtottunk be demokrata fórumos képviselőtársaimmal együtt módosító indítványokat a megyei rendőrkapitányság anyagi forrásainak bővítése érdekében.
A jelentés 164. oldalán található a tanyabiztonsággal kapcsolatos programok 23 település által elnyert, összességében mintegy 10 millió forintos pályázati forrása. Értékeljük ezt a lehetőséget, de mindenképpen bővíteni kellene ezt a forrást, hiszen a településenként átlagosan elnyert 435 ezer forintos összeg messze áll az igényektől és a lehetőségektől is.
Bővíteni lehetne a polgárőrök lehetőségeit, illetve a rendőrséggel való kapcsolattartás formáit is.
Tisztelt Ház! Véleményem szerint kielégítő terjedelemben foglalkozik a jelentés az állami gondozottak, veszélyeztetett körülmények között élő családok problémáival. Örömmel látom a 12. oldalon, hogy például a generációk együttműködését, amit nyilván így is lehet megfogalmazni, hogy a nemzedékek együttműködését szolgáló társadalompolitikai célt 128 program szolgálta az országban, 35 millió forintos állami támogatás révén. Magam is láttam az intézetben gondozott idősek, illetve a nevelőkhöz kihelyezett gyermekek együtt lakását a Magyar Máltai Szeretetszolgálat pátyi közösségi házában, központjában, és remélem, a hasonló, humánus célokra fordított támogatások összege a jövőben tovább növekszik.
Viszont évek óta változatlan az állami gondozottakon belül a gyermekotthonokban élők mintegy 52-54 százalékos aránya a hivatásos és hagyományos nevelőszülőkhöz kihelyezettek 46-48 százalékához viszonyítva. Megtorpant tehát az a folyamat, amelynek jegyében korábban gyorsan csökkent a nagy létszámú nevelőintézetekben gondozottak száma. Vajon objektív akadályai vannak-e ennek a folyamatnak? Például az, hogy viszonylag sokan válnak 13-15 éves korukban állami gondozottá, amikor már nehezebb beilleszkedniük egy-egy család életébe, vagy pedig esetleg olyan bürokratikus érdekeltségek akadályozzák a családba kerülés folyamatát, amelyek összefüggésbe hozhatók a gyámhatóságokkal. Nagyon segítené a képviselők munkáját, ha ennek a megtorpanó folyamatnak az okait feltárná a szakmailag illetékes minisztérium.
Tisztelt Ház! Akár jóleső érzéssel is olvashattam volna a fiatalok értékrendjével foglalkozó fejezetet, mert a 15-29 éves korosztály számára a jelentés szerint az immateriális értékek az elsődlegesek, olyanok, mint a családi biztonság, az igaz barátság és a szerelem. A materiális értékek a fiatalok értékrendjében az előterjesztés szerint a felsorolt értékeknél csekélyebb szerepet töltenek be.
Sajnos, a felsorolt értékek összeállítása, véleményünk szerint, szakszerűtlen volt, mert rokon értelmű értékek szerepeltek a választható materiális értékek között. Például a jövedelem és a pénz nem egymástól független, önálló érték, azaz ha összeadjuk a rájuk vonatkozó értékrendet követőket, akkor sajnos markánsan érvényesül a fiatalokon belül a csak anyagi értékeket követők táborához tartozók előnye. Példával érzékeltetem az elkövetett hibát: ha a kérdőív szerkesztői a jövedelem és a pénz mellé még a vagyont is felsorakoztatták volna mint követhető értéket, akkor már nem kétfelé, hanem háromfelé töredezett volna a materiális értékeket vallók tábora, és még inkább kidomborodott volna a családot, szerelmet, munkát elsődleges értéknek tekintők sajnos csak látszólagos előnye.
Ez az általam említett hiba tehát az, hogy a ténylegesen érvényesülő értékrend fordítottjára következtet a jelentés, arra is rávilágít, hogy csak nagyon óvatosan szabadna közvélemény-kutatásokon alapuló, úgynevezett szubjektív statisztikákat közölnie országgyűlési jelentéseknek. Ebben a jelentésben olykor túltengenek a szubjektív értékítéleteken, közvélemény-kutatásokon alapuló statisztikák az objektív tényszámokon alapuló statisztikákhoz viszonyítva. Nekünk, képviselőknek pedig nem egy virtuális, képzelt világ folyamatait szem előtt tartva kell döntenünk, hanem a valóság, az objektív világ ismeretében.
Köszönöm a figyelmüket.
