VINCZE LÁSZLÓ

Full text search

VINCZE LÁSZLÓ
VINCZE LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Farkas képviselő úrnak tökéletesen igaza van a tiszai víztározókkal kapcsolatos megjegyzései kapcsán. Én is azt gondolom, hogy nem ködösíteni kellene, és csöndben tartani; tulajdonképpen a legutolsó szolnoki egyeztetésre gondolok, amikor is valami kimondatott azon a kormányülésen, de igazából az emberek és nagyon sokan mások nem tudunk arról, hogy mit mondtak ki, nevezetesen a körzetemet érintő két víztározó építésének lehetősége, hogy építik, nem építik, ki tudja, mikor építik, azt sem tudjuk. Az egyik a percsórai víztározó, másképp szegedinek is mondják, amely érinti Baks és Dóc településeket, Ópusztaszer térségét, illetve Csongrád térségében - amiről képviselő úr beszélt az imént - az úgynevezett köröszugi víztározó. Az ott élő emberek nem igazán nyugodtak. Például Csépa, Szelevény, Csongrád-Nagyrét, de talán még Martfű irányáig is a víz - ha valamilyen módon oda beengedik - kezelhetetlen állapotot fog előidézni. Nyilván meg kell oldani akkor, abban az esetben - ha egy bizonyos szintnél arra számítanak - a nevezett településeknek és még sok másiknak a valamilyen műszaki védelmét. Fel kellene ezt itt sorolni.
Azt gondolom, hogy egy ilyen víztenger szabadon engedése nem lehet cél. Nem lehet cél a legjobb termőterületek tönkretétele. Természetes módon valamilyen vízszintmagasságot meg kellene határozni, hogy e fölött lesz belőle tároló vagy nem. Eléggé lazán kezeli ez a tervezet ezt a kérdést.
Köszönöm a türelmet.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit