DR. SZEKERES IMRE

Full text search

DR. SZEKERES IMRE
DR. SZEKERES IMRE, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselő Úr! A kormány az előkészítő munka során minden olyan módosító javaslatot támogatott és támogatni is fog, akár kormánypárti, akár ellenzéki képviselőktől érkezik, amelyik négy feltételnek megfelel.
Az egyik feltétel úgy szól, hogy olyan országos jelentőségű létesítményre irányuljon, amit indokolt ebbe a törvénybe beiktatni. A másik feltétel úgy szól, hogy döntően az ökológiai feltételeknek megfelelő legyen az a módosító javaslat. A harmadik pedig úgy szól, hogy esetleg a törvény vélt vagy valós hiányosságait érdemben korrigáló javaslat legyen.
Egy olyan kizáró feltétel van, amit a módosító javaslatoknál törvényes okokból nem tartunk támogathatónak; nevezetesen, ha a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet területrendezési törvényt, tehát a Balaton-törvényt érinti, mert az egy másik törvény hatáskörébe tartozik. Tehát nem kívánunk ebben a törvényben ilyenfajta korrekciókat végrehajtani.
Azt gondolom, hogy e négy szempont alapján a módosító javaslatok, amelyek igen tekintélyes számúak már eddig is, jó irányba mozdították el a törvényt, és remélem, hogy a beérkező kapcsolódó módosító javaslatok is tovább fogják javítani.
Köszönöm szépen.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit