DR. MESTER LÁSZLÓ

Full text search

DR. MESTER LÁSZLÓ
DR. MESTER LÁSZLÓ, az önkormányzati bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Asszony! Szeptember 2-án tárgyalta az önkormányzati bizottság a törvénytervezetet. A bizottság ülésén részt vett a Lakásszövetkezetek és Társasházak Országos Szövetsége, a Lakásbérlők Egyesületének elnöke is, és véleményükben tolmácsolták az általuk képviselt szervezetek véleményét.
A vitában a bizottság tagjai hozzászólásaikban erősítették a jogszabályi változás szükségességét, üdvözölve a tervezetben szereplő változtatásokat, a hatékonyabb működést célzó jogszabályi feltételek megteremtését, konkrétan is utalva akár az alapító okirat és a szervezeti és működési szabályzat viszonyának rendezésére, a közgyűlés és részközgyűlések szerepére, a közös költség megfizetésének új szabályaira, de elsősorban arra, hogy az új jogszabályi rendelkezések remélhetőleg lehetővé teszik azt, hogy a társasházak előtt könnyebben megnyíljanak a felújítási lehetőségek.
(10.40)
Érdemes megemlíteni azt a kérdést is, ami az előző hozzászólásokban, véleménynyilvánításokban is megjelent - ez a vitában nagy hangsúlyt kapott -, a törvénytervezettel összefüggő más jogszabályokat érintő törvény-előkészítő munka, így a lakásszövetkezeti törvény, a lakbér-támogatási törvény, az ingatlan-nyilvántartási törvény, majd talán valamikor a lakástörvény előkészítése, mint a nemzeti lakásprogram végrehajtását elősegítő törvénycsomag.
Megfogalmazódtak aggodalmak, és megjelent hiányérzet is a vitában, részben az úgynevezett törvénycsomag időrendi ütemezésével és egymásra épültségével kapcsolatban, a hatályos jogszabályt a tervezet szerint változatlan hagyó szabályozás hatásával kapcsolatban - itt konkrétan utalva az alapító okirat módosításával összefüggő szabályokra -, az önkormányzati felelősség és kötelezettségvállalás meghatározásával kapcsolatban, illetve az önkormányzati tulajdonú képviselet érdekérvényesítési lehetőségeinek szűkülésével kapcsolatban.
De az aggályok, fenntartások mellett, amelyekre nyilvánvalóan megfelelően ki lehet térni a vitában, a bizottság valamennyi, a vitában részt vevő tagja is jelezte azt a véleményét, hogy általános vitára alkalmasnak tartja a törvénytervezetet. A bizottság döntése is ezt tükrözte: az önkormányzati bizottság egyhangú döntéssel általános vitára alkalmasnak tartja a társasházakról szóló törvényjavaslatot.
Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit