LEZSÁK SÁNDOR

Full text search

LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagyon tanulságos a vezérszónokok, illetve tudós képviselőtársam összegző, nagy formátumú előadását meghallgatni, azonban én most a részletekben is a részletekhez igyekszem, és fölhívom államtitkár úr szíves figyelmét két területre. Az egyik a Duna-Tisza közi homokhátság vízpótlásával kapcsolatos, a másik pedig a Tisza cianidszennyeződésével.
Mint ismeretes - és már mosolyog Szabó képviselőtársam, hogy erről beszélek -, nyolc esztendővel ezelőtt az Országgyűlés határozatban kötelezte a mindenkori kormányzatot egy cselekvési program elkészítésére és ennek gyakorlati végrehajtására, amely a Duna-Tisza közi homokhátság vízpótlását elősegítő beruházásokról szólt. Az idei év aszálykárai is kisebbek lettek volna ezen a területen, ha ennek az országgyűlési határozatnak a szellemében már korábban elkezdődtek volna a vízpótlást szolgáló beruházások.
(19.50)
Örömmel olvastam a beszámolóban, hogy végre elkezdődtek ezek a beruházások, és 200 millió forintot költöttek erre a célra. Igaz, a gyakorlatban nem találkoztam még ezzel, mert oly csekély ez az összeg az egészhez képest, az elkövetkezendő évek milliárdos beruházásaihoz képest, de mindenesetre egy nyitányt jelent, és minden bizonnyal biztató folyamat kezdődött el a homokhátságon élők számára. Nagyon bízom abban, hogy a költségvetési tervünket elfogadja a parlament, amelyben ott lesz a többmilliárdos beruházás, és valójában a gyakorlatban is elkezdődnek a vízpótlást segítő beruházások.
A másik: a Tisza mentén élő népességet - közülük is elsősorban a halászatból és a vendéglátásból élőket - anyagilag is súlyosan érintette a Tisza cianidszennyeződése. A kipusztult halállomány pótlására csak komoly költségek árán telepítettek újra halakat bizonyos folyamszakaszokon. Számomra, és tudom, hogy kormánypárti képviselőtársaim számára is meglepő volt a költségvetés végrehajtásához fűzött számvevőszéki jelentésben, hogy a Szamos és a Tisza cianidszennyeződésével kapcsolatban felmerülő kármentesítési feladatokra előirányzott 450 millió forintból csak 296 millió forintot használtak fel ténylegesen kárelhárításra. Kérdezem államtitkár urat, hogy biztos jól gazdálkodtak-e ezzel az összeggel. Biztos, hogy a kárt szenvedett folyószakaszok szennyeződött medrének megtisztítását és az élővilág utánpótlását meg tudták oldani ebből az összegből? Ismereteim szerint a kárfelmérések során jóval nagyobb összegek jöttek elő, és mindenképpen úgy gondolom, hogy ez a 450 millió forint nem is volt túlzott előirányzat. Mindenesetre kérem államtitkár urat, részletesen indokolják majd meg, hogy tulajdonképpen mi is történt ezzel az összeggel, és miért használtak föl csak 296 millió forintot az előirányzott összegből.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit